Bekövetkezett, amit mindenki remélt: magyar film Cannes-ban díjat nyert, sőt: díjakat, közülük az Arany Pálma utáni legfontosabbat, a zsűri nagydíját. Az elmúlt egy hétben, már az első bemutató után tudni lehetett, hogy Nemes Jeles László mozijára az egész világ felfigyelt, ami még akkor is kiemelkedő siker lett volna, ha a Saul fia nem tarol vasárnap, de a díjeső már szombaton megkezdődött a kritikusok Fipresci-díjával és a névadó újságíróról elnevezett François Chalais-díjjal, aztán jött a történelmi vasárnap.

Aki kicsit is követi a hazai (ez esetben akár nemzetközi) filmes hírfolyamot, nyilván értesült Nemes Jeles László első nagyjátékfilmjének cannes-i jelöléséről, illetve a bemutatót követő hihetetlenül pozitív fogadtatásról. A Saul fiaelső vetítését vastaps és ováció zárta, a nemzetközi szaksajtó szinte azonnal kikiáltotta a 68. alkalommal megrendezésre kerülő fesztivál egyik díjesélyesének. Dicsérő kritikák születtek a The Guardiantól egészen a Hollywood Reporteren át számos más és neves külföldi médiafelületen, még a film utolsó vetítésére is sokkal többen voltak kíváncsiak, mint ahányan befértek a terembe. Az amerikai filmforgalmazók is azonnal kapcsoltak, nem kisebb név, mint a Sony Pictures Classics vette meg a film forgalmazási jogait, jelezvén, hogy a jövő évi Oscar-gálán sem indulna esélytelenként Nemes Jeles László alkotása. A fentiek tükrében joggal vártuk nagy reményekkel a hétvégi díjkiosztót, hiszen magyar film eleve ritkán kap jelölést a versenyprogramban (legutóbb Tarr Béla és Mundruczó Kornél filmjeit jelölték), nem beszélve arról, hogy jelen esetben első filmes rendezőről beszélünk (ezt szinte egyetlen kritikus sem mulasztotta el vastagon kiemelni). Az elképesztő hype, ami a film körül kialakult, megmutatkozott a hazai sajtóvetítésen is, rég nem látott tömeg gyűlt össze az Uránia Nemzeti Filmszínház dísztermében.

Annak, aki semmit nem hallott még a filmről, íme egy rövid ismertető a történetről. 1944-ben járunk Auschwitzban. Bár a náci birodalom összeomlóban, a haláltábor világában mindez nem számít. Főhősünk, Saul (Röhrig Géza kitűnő alakításában) az úgynevezett Sonderkommando tagja. Ez egy zsidó foglyokból álló munkaalakulat, mely némi kiváltságokat élvez (1944-ben főként azt, hogy nem küldik azonnal halálba őket), viszont cserébe ők végzik a náci népirtás „piszkos” munkáit: legfőbb munkakörük az elgázosított rabtársaik elégetése, illetve eltakarítása, de a foglyok gázkamrába terelésénél is segédkeznek; a Saul fia is ezzel a képpel nyit. A Sonderkommando tagjaira egy idő után szintén halál várt (általában négyhavonta cserélték őket), hiszen ők voltak a „titkok tudói”.

A történet alapeleme és mozgatórugója, amikor Saul felfedezni véli saját fiát az elégetendő holtestek között. Innentől kezdve megszállott küldetésbe kezd: kerítenie kell egy rabbit a koncentrációs táboron belül, hogy fiának megadhassa a neki járó végtisztességet.

Mint az a fentiekből kiderül, a Saul fia egy holokausztdráma, amire vállalkozni több szempontból is rizikós. Egyrészről létezik a közvélekedés, miszerint már annyi bőrt lehúztak a filmesek a huszadik század eme szégyenteljes időszakáról, hogy minek nekünk még egy? Másrészt, ami szerintünk és bevallottan a készítők szerint is fontosabb kérdés: egy ennyire érzékeny téma bemutatásánál mik az etikai határok? Hogyan lehet úgy nyúlni a holokauszthoz (már ha realista alkotásról van szó, amely a borzalmakra helyezi a hangsúlyt), hogy ne horrorfilmet forgassunk, a kamera ne legyen jelen a gázkamrában fuldokló tömegek között? A Saul fia vállalta a rizikót, és azt kell mondjuk, indokolt a nemzetközi ováció. A film úgy mutatja be a haláltábor borzalmait, hogy nem megy bele, de nem is marad kívül – egyszerűen bevonzza, bevonja a nézőt Saul küldetésébe, miközben az iszonyat körülötte történik. Egészen sajátos filmnyelven szól a nézőhöz Nemes Jeles László alkotása: a majdnem kétórás film alatt szinte kizárólag Sault követjük, az ő megszállottságáról szól a film, közben meg nem is, hiszen a „háttérben” zajlanak események (a Sonderkommando lázadást szervez), emberek beszélnek különböző nyelveken (bábeli miliő), irtózatosan nyomasztó jeleneteknek lehetünk szemtanúi. Ennek ellenére ezek mind „homályba vesznek”, és Nemes Jeles László holokausztdrámájának pont ez a kulcsa: a világ, amelyben vagyunk, elsődlegesen Saul világa, illetve küldetése, másodsorban a haláltábor iszonya. Vagy mégsem? Ez az a kettősség, amit a készítők mértani pontossággal találtak el.
Nem véletlen tehát Cannes leborulása: formabontó alkotás született ebben a nehéz témában, sőt, valljuk be: kizárólag a film tematikáját tekintve nem lenne ekkora felhajtás, ha a megvalósítás nem lenne tízpontos.

A Saul fiát nem egyszerűen a nemzetközi sajtó visszhangja miatt ajánljuk, még csak nem is a cannes-i díjak miatt, hanem mert egy olyan egyedi filmes megvalósítási módot képvisel, amit eddig nem láthattunk a témában. Rövid időn belül tehát ismét örülhetünk egy kiváló magyar alkotásnak, persze tegyük hozzá, Nemes Jeles László filmje súlyos darab, nem szórakoztató, inkább művészfilm, a szónak a lehető legjobb értelmében. Külön ki szeretnénk emelni, hogy ez az a film, amelyet kifejezetten moziban érdemes megtekinteni az operatőri munka (Erdély Mátyás), a kameramozgások és – a Cannes-ban külön is díjazott – hangzásvilág miatt (Zányi Tamás).

SAUL FIA – Június 11-től a mozikban!

Magyarországon forgalmazza a Mozinet Kft.