Élmény

A versenylótól a rókatündérig – a legendás Mátyás tér 4.

Fotó : Bódis Krisztián
A versenylótól a rókatündérig - a legendás Mátyás tér 4.

Mint egy másik, képzeletbeli városból ottfelejtett ház áll magányosan a Mátyás tér sarkában a Löffler fivérek hatemeletes háza. Mind építészeti stílusa, mind a házat övező, nagyvárosi legendák szinte predesztinálták arra, hogy a Liza, a rókatündér című alkotás egyik emblematikus színhelye legyen. A házat mi is megnéztük a Budapest100 keretében és csak ámultunk a szép építészeti részletek és a hihetetlen történetek hallatán.

A Mátyás tér környékét mindig is heterogén népesség lakta: ügyvédek, orvosok, tanárok éppúgy éltek itt, mint kisiparosok, munkások, ha úgy tetszik, a „keményen dolgozó kisemberek”.
Fotó: Krisztián Bódis
Jóllehet Józsefvárosnak ez a része sosem tartozott a város legfrekventáltabb területei közé, hiszen a lakók elbeszéléseiben gyorsan előkerülnek a tér egykori rosszfiúi, akik mégis, paradox módon egyfajta rendet tartottak itt, a lakók pedig közösséget vállaltak egymással, ahogy a lenti történetekből is látni fogjuk, jól ismerték egymást, a téren pedig még egy kávéház is működött és működik.
Fotó: Krisztián Bódis
A tér sok mindent látott régen, az utóbbi időben pedig még egy lassú fejlődésnek a nyomait tapasztaljuk, nappal legalábbis nem sok nyoma van a történetekben megjelenő kétes alakoknak, sőt, a kávézó is újjáéledt és a Gallery8 is hiánypótló kiállításokkal jelentkezik – mindez azt jelzi, hogy a környék bármikor képes a megújulásra. A Bauer Sándor utca felől érkezünk, elhaladunk a Kesztyűgyár előtt, majd kitárul előttünk a Mátyás tér, ahol játszóteret és néhány padot találunk. A tér karakteréhez kevéssé igazodó, afféle kissé „féloldalas”, magas és hosszú ház szinte uralja a környéket a maga hat szintjével. Ehhez tegyük hozzá, a 60-as években ráépített felső szint a legkevésbé sem illeszkedik az eredeti épület nagyvonalúságához.
Fotó: Bódis Krisztián
Ahogy ez a kutatásban oroszlánrészt vállaló Budapest100-önkéntesek munkájából kiderül, a ház építtetői dr. Vágó Lajos ügyvéd és Balassa Zsigmond „droguista” voltak, az építészek pedig a Löffler fivérek, akik számos budapesti premodern épület tervezésében vettek részt.
Fotó: Bódis Krisztián
Löffler Béla és Löffler Sándor építészek legismertebb alkotása – ahogy korábban írtunk róla –a monumentálisan egyszerű Kazinczy utcai zsinagóga, amely egyszerre hordozza a lechneri szecesszió és a bécsi késő szecesszió jegyeit. Löffler Béla fiatalabb korában egyébként Lajta Béla irodájában dolgozott, akinek épületeivel így nem véletlenül fedezhetünk fel rokonságot.
Fotó: Krisztián Bódis
Biztosan tudjuk, hogy az 1911 és 1912 között fölépült házban legalább a 20-as évekig itt működött a Mátyás mozi, illetve a működési engedélyekben „Griffatong János mozgófényképes helyisége”.
Fotó: Krisztián Bódis
Az alagsorban hatalmas raktárat alakítottak ki a földszinti boltok üzlethelyiségeinek – ez is bizonyítja azt, hogy korábban igen aktív kereskedelmi élet zajlott errefelé.
Fotó: Krisztián Bódis
A homlokzat díszítései geometrikusak, a legmeghatározóbb elem pedig – a legnagyobb lakásokhoz tartozó – üvegezett zárterkélyek. Ezek a sarkokon és a Mátyás tér felőli tengelyen megjelenő vasszerkezetek hosszanti irányban összefogják a szinteket, ezen túl az óriás ión pilaszterek adják a vertikális hangsúlyokat.
Fotó: Krisztián Bódis
A tér felől lépünk be a kapualjba, de előtte még megszemléljük a házat díszítő domborműveket, valamint az elkészülés évére emlékeztető „ANNO 1912”-feliratot.
Fotó: Krisztián Bódis
A lépcsőházban a térhatású, fekete-fehér padlóburkolatra, az alsó sávban futó kék csempékre, a vasrácsok ismétlődő geometrikus díszítésére és a pesti enteriőrök elmaradhatatlan „műtőszöld” színű festésére leszünk figyelmesek, majd beszállunk a hangulatos, faburkolatú liftbe és a harmadik emeletre megyünk, ahol egy kedves lakó megengedi, hogy benézzünk a lakásába. Azért is különleges ez, mert ez is egyike a zárterkéllyel rendelkező, igazán impozáns lakásoknak.
Fotó: Krisztián Bódis
A háznak több híres lakója is volt. Zámor Ferenc és családja a ház első lakói közé tartozott: ők 1912-ben költöztek be a II. emelet 1-es szám alá. A háromszobás lakás volt az első otthonuk, ahol villanyvilágítás volt, de ezt a családfő nem sokáig élvezhette, mert még az első világháború alatt, 1915-ben orosz hadifogságba esett és csak 1921-ben sikerült megszöknie. Hazakerülve a Ganz Wagongyár főmérnöke, majd cégvezetője lett és komoly szerepe volt az Árpád sínautóbusz, valamint több más sikeres termék tervezésében és exportjában. A minőségi termékekből még Egyiptomba és Argentínába is jutott.
Fotó: Krisztián Bódis
Az Egyesült Államokban élő Marylin Borovi szintén a ház lakója volt és Zámorék leszármazottaihoz hasonlóan szintén a Budapest100 önkénteseinek lelkes kutatómunkájával sikerült eljutni hozzá. A család 1934-től élt a házban, az édesapának a József utcában volt fűszerüzlete. Jóllehet a hölgy 1955-ben Ausztriába, majd onnan 1956 áprilisában Amerikába távozott a bátyjával együtt, leveléből kitűnik, hogy számos apró részletre emlékszik.
Fotó: Krisztián Bódis
Marylin magyar keresztneve egyébként Magda – ami a házban szinte megmagyarázhatatlanul gyakori név volt, a munka során több alkalommal találkoztak vele a kutatók. Mindez azért is érdekes, mert a ház neve, ahogy a homlokzati feliraton is olvasható: Magda udvar.
Fotó: Krisztián Bódis
Szintén a ház egyik korábbi lakója volt Takács Cecília, akinek más okból, de szintén meghatározó emlék maradt a forradalom. Egy fiúról mesél, aki nem volt  még 18 éves, puskával rohangált, időnként hozott ennivalót, például egy rúd téliszalámit a pincében lévő lakóknak ’56 novemberében. Majd, mikor  leverték a forradalmat, valaki feljelentette, börtönbe került, megvárták, míg betölti a 18. életévét és felakasztották. „Somlai Pálnak hívták, szép. szőke fiú volt, boxoló. Erdélyi származású család volt, szegény nagynénjei voltak, s nem volt pénzük ügyvédre.”
Fotó: Krisztián Bódis
Igencsak groteszk helyzetet eredményezett a második világháború és az azt követő nyomor is. A földszint szoba-konyhás lakásába a lóversenyrajongó házmesternő egy ismerős zsokét fogadott be, aki természetesen nem hagyta magára kedvenc versenylovát sem a bombázások alatt. A zsoké engedélyt kért rá, hogy a házban tarthassa a lovat, így, szinte hihetetlen, de a ló is ott élt egy ideig az egyik udvari lakásban! Sőt, a lakás következő tulajdonosa két lózablát is talált a lakásban, így az is vidám pillanatokat okozhatott, amikor a többi lakó beavatta a titokba.
Fotó: Krisztián Bódis
Ismerős az a tanulótípus, aki egy összegben elkölti az osztálypénzt a büfében? Nos, valami hasonló köthető a versenylóval már egyébként is a “Hihetetlen történetek Józsefvárosból“-díjra tuti befutó házmesternő és a zsoké személyéhez. Ők voltak azok, akik egy szép napon feltették a lovin a ház közös költségét – és elvesztették. Nem volt mit tenni, tettüket bevallották a többieknek, akik kénytelenek voltak újra befizetni a lakópénzt.
Fotó: Krisztián Bódis
Szintén a 1956-ban  történt a következő eset: a lakók a pincében várakoztak, majd az egyik napon felmerészkedve igen meglepő dologra lettek figyelmesek. A Vörös Hadsereg katonái feltörtek egy bicikliket rejtő raktárat a téren, de mivel olyan vidékről származtak, ahol nem volt bicikli, így nem igazán ment nekik a kerekezés és folyton elestek. A lakók természetesen csak nevettek, amire a katonák olyan idegesek lettek, hogy szétlőtték a helyiséget.
Fotó: Krisztián Bódis
Egy másik lakó arra emlékszik, hogy a lakók az 1980-as években az IBUSZ-on keresztül kiadták a lakásaikat. Közülük az egyik volt Ancsi néni is, aki – teszi hozzá egy másik lakó – Argentínából kapta ekkoriban a kávét. Állítólag megszállt itt a hírhedt venezuelai terroristavezér Carlos is. Hogy ebből mi igaz, nem tudni pontosan, de tény, hogy sok arab mászkált itt, ami akkoriban még egyáltalán nem volt megszokott errefelé – teszik hozzá.
Fotó: Krisztián Bódis
Az emelet felé közeledve látszik, hogy bár a környék nem a legjobb hírnek örvend, a kilátás elsőrangú, a tetőről belátni a gangos józsefvárosi bérházakba, a horizonton pedig még a Budai-hegység és a Gödöllői-dombság vonulatai is közelinek tűnnek. A legfelső emeleten voltak a mosókonyhák, aminek egy tárgyi emléke, nevezetesen egy mosóüst is őrzi az emlékét. A ház – magasságánál fogva – sajnos népszerű volt az öngyilkosjelöltek körében, lépcsőjén így nemcsak asszonyok kapaszkodtak fel a mosókonyhákba, hanem sokaknak az utolsó útjuk is ide vezetett.
Talán az elmondottakból is látszik, hogy a ház nem véletlenül kelthette föl az utóbbi idők egyik legeredetibb magyar filmje, a Liza, a rókatündér című alkotás rendezőinek figyelmét. Az alábbi, a stáb tagjaival készült videóból szó szerint a kulisszatitkokról tudhatsz meg érdekes részleteket.
A háború előtt szépen rendben tartott, építészeti részletei miatt kiemelkedő ház – talán éppen az igényes, ezért drágábban helyreállítható részletek miatt – valamiért kimaradt a környék megújítását célzó Magdolna-programból. Reméljük, hogy a Ráday utcai Meillinger-házhoz hasonlóan talán a Budapest100 is hozzájárul ahhoz, hogy az épület egy kis figyelmet kapjon és visszanyerje régi fényét. Igazán megérdemelné.