A gyermeknevelés nem könnyű feladat, és természetes, hogy aki szülő lesz, olyan dolgokat csinál, amiket gyerekkel együtt lehet csinálni, ergo lemond az addig megszokott társasági életről, illetve a kávézókba járás addig kialakított kultúrájáról. Ezzel persze semmi baj, szülőnek lenni a legszebb dolog, viszont soha nem árthat, ha van egy olyan kávézó-közösségi tér a városban, amely éppen az ilyen igényekre szakosodott. A Helloanyu pelenkázóval, babakocsi- parkolóval, játszóházzal, tanulósarokkal, kisgyerek- kompatibilis ételekkel és programokkal várja a családokat.

Bár egyre több helyen van már pelenkázó, és egyre több hely tolerálja azt, ha egy gyerek torka szakadtából üvölt az asztalnál, kiönti a répaturmixot, vagy megharapja a pincért, még mindig problémát jelenthet a szülők számára, hogy kényelmesen, aggodalom nélkül szocializálódjanak, esetleg olyanokkal is, akik maguk nem szülők. Ezt a piaci rést szeretné feltölteni reménnyel a Hellóanyu, amely egy olyan családbarát kávézó-közösségi tér, ahol mind a szülők, mind pedig a gyerekek megkapják azt, amire vágynak.

Ezt nagyon egyszerű recept alapján oldják meg: van egy jól megközelíthető belvárosi hely, van egy kávézóval, játszósarokkal, pelenkázóval felszerelt tér, ahol nem mellékesen gyermek-kompatibilis ételeket is lehet kapni, illetve ahol különböző programokat, foglalkozásokat, beszélgetéseket is szerveznek, ha kell akkor alternatív gyerekfelügyelettel.

Annak ellenére, hogy az edzetlen érzékeknek a hely elsőre egy hangzavarban hömpölygő őskáosznak tűnhet, azt kell mondanunk, hogy megértjük, hogy másoknak ez lehet a nyugalom szigete: a bútorok veszélytelenek, nincsenek pengeéles oldalak, hegyesre faragott sarkok, földre dobált szögekkel, felszippantható Lego-alkatrészekkel és falból viperaként vadászó elektromos vezetékekkel sem találkozni.

Így pedig már nem nehéz lazítani: a szülők beszélgethetnek, ismerkedhetnek, a gyermekek pedig levezethetik azt az energiát, amit a felnőttek magukba szívhatnak. Mindenki boldog.

A programok egyébként igen változatosak: a palettán van többek között árnyékszínház, éneklős együttlét, farsangi táncház, szülőknek szóló masszázs, vagy például baba pacsmagoló (ami egyébként felnőttként is remek móka), de hangsúlyt fektetnek az olyan komolyabb témákra is, mint a visszatérés a munka világába.

A Hellóanyu másik jó tulajdonsága, hogy nem egy szűk célcsoportra fókuszál: itt egy féléves kúszó-mászó és egy iskolás korban lévő is simán el tud lenni, de akár úgy is bejöhetünk, ha éppen nincsen gyerekünk, csak találkozni akarunk egy haverral, akit a gyereknevelés miatt már rég nem tudtuk lecsalni a Budai öregfiúkba egy kis nosztalgiázásra.

Cím: 1077 Budapest, Csányi utca 7.

Facebook

Címkék