A Fényes Adolf halálának 80. évfordulója alkalmából rendezett kiállítás a festő jellegzetes korszakaiból származó remekművekkel ad ízelítőt a sokszínű és tematikusan is rendkívül változatos életműből. Így egyaránt látjuk itt a Szegény emberek élete-ciklus emblematikus darabját, az Anyát, a napfénnyel átitatott festményeket, a kisvárosi utcaképeket és a csendéleteket is.
A csend képei – Fényes Adolf (1867–1945) című tárlat aZ 1890-es évek végétől az 1940-es évek elejéig tartó időszakból válogat, bepillantást engedve egy elfeledett és talán csak a tankönyvekből ismert alkotó munkáibA.
Nem ismerjük a műveit
Fényes Adolf nevét és festményeit talán kevésbé ismerjük, mint a vele egy korban alkotott Szinyei Merse Pál, Ferenczy Károly vagy Vaszary János műveit, noha a 19. és a 20. század fordulóján kitüntetett helye volt a hazai alkotói körben. Festményei rendszeresen szerepeltek a Műcsarnok kiállításain, az állam már 1895-ben megvásárolta a Szépművészeti Múzeum számára A pletyka című képét, a millenniumi tárlaton bemutatott, Civódás című alkotásáért ösztöndíjat kapott, a párizsi világkiállításon pedig díjazták A család című művét, de élete során az Ernst Múzeum is több önálló kiállítást rendezett. Mindemellett pedig a szolnoki művésztelep alapító tagja is volt.
Festményei közül talán a Testvérek és az Anya a legismertebb, ezeket különféle tankönyvekben, illetve albumokban is láthattuk már, de a szocializmus idején ezek reprodukciói rendszeresen feltűntek a pályaudvarokon és a különféle intézményekben – ahogy a kiállítás kurátora, Plesznivy Edit megjegyezte.
Miért alakult ki ez a mellőzöttség, ha a maga korában nagyon is ismert és elismert alkotó volt?
Az 50-es években a szegény embereket és az ő élettereiket ábrázoló festményei miatt ráaggatták a szocialista realista (szocreál) festő címkét, az utókor pedig a korral szembeni ellenérzése miatt nem vagy csak kevésbé foglalkozott vele. A Magyar Nemzeti Galériában 1960-ban volt utoljára Fényes Adolf-kiállítás, a jelenlegi tárlattal, illetve a halálának 80. évfordulóján megjelentetett reprezentatív tanulmánykötettel értelmezik újra és helyezik vissza az alkotót az őt megillető helyre.
Folyamatosan képezte magát
Bár származása és családja miatt (édesapja Kecskemét rabbija volt, édesanyja a Pesti Izraelita Hitközség első rabbijának unokája) lehetett volna belőle akár rabbi is, azonban már gyerekkorában is jobban érdekelték a művészetek, noha egy félévig jogtudományokat is hallgatott. Már 16 évesen rajzolt, karikatúráit rendszeresen leközölték az olyan vicclapokban, mint a Borsszem Jankó vagy Az Üstökös (ennek Jókai volt a tulajdonosa és szerkesztője).
Festőtanulmányait a Mintarajziskolában kezdte, ahol Székely Bertalan volt a mestere, ennek elvégzése után viszont egy szokatlanul hosszúra nyúlt tanulóidőszak vette kezdetét, amely alatt a legkülönfélébb országokban és mestereknél képezte magát. A 14 évig tartó felkészülés alatt járt Weimarban, Párizsban, Olaszországban, és Budapesten is többször megfordult. A hosszú tanulás nem jelentette azt, hogy közben ne szerzett volna magának elismeréseket, ráadásul rendszeresen kiállította műveit.
Az Anya című festményét például megrökönyödéssel fogadták az emberek, hiszen nem voltak hozzászokva ahhoz, hogy a festményeken szembesülnek a mély nyomorral és a valósággal.
Szolnokon alapított művésztelepet
Bár rendszeresen ott ült Lechner Ödön és Szinyei Merse Pál társaságában a Japán kávéház asztalánál (a kiállításon láthatunk róluk közös fotót is), és sokan Fényes bácsinak hívták a sokszor kedves és viccelődő mestert, az alkotásban, a munkában már nem volt ilyen felszabadult. Rendkívül komolyan vette a munkát,
feszes napirendje volt, mindennap ugyanakkor kelt és megszabott időt szánt a festésre.
Bár időnként megjelent a szolnoki művésztelepen tanítványaival a természetben, leginkább elvonultan, magába fordulva alkotott. Az 1890-es évek végétől kezdve egyre többet volt Szolnokon. Nyaranta rendszeresen elutazott alkotni a táj- és életképfestők körében népszerű alföldi vidékre, és egyike volt azoknak a festőknek, akik a kultuszminiszterhez fordultak, hogy Szolnokon művésztelep létesülhessen. 1902-ben avatták fel a művésztelep új műtermeit, melyek egyikét ő kapta meg. Fényes viszont nem csak a festészet miatt kötődött annyira Szolnokhoz: a táj és a város a gyerekkorára emlékeztette, így végül évtizedeken át alkotott itt, és a telep meghatározó alakja lett.
Napfényes képek
Bár Fényes Adolf eleinte drámaibb képeket festett, ahogy azt a Szegény emberek élete-ciklus darabjain is láthatjuk, a 20. század elejétől átváltott a napfénnyel és izzó színekkel átitatott tájképekre, hangulatos kisvárosi variációkra – Vác, Szentendre, Óbuda és a Tabán gyakran volt ihlető forrás számára. Ugyanakkor a paraszti világ ábrázolásával sem hagyott fel, a szobabelsők, az emberek mindennapjai és életterei továbbra is fő témáit alkották, de a komorságot itt is felváltotta a fény és az élénk színek.
A két világháború között viszont eltávolodott a valóságtól, műveit stilizált világok, bibliai jelenetek, várostromok és baljós hangulatú tájképek jellemzik. Egy széteső világban és egy újabb háborúhoz közeledve, amikor ráadásul zsidó származása miatt megkülönböztetések érték, ez nem is annyira meglepő. Bár Horthytól 1944-ben kormányzói mentességet kapott, de azt nem fogadta el, így a nyilas-hatalomátvétel után gettóba hurcolták (ahogy a kurátor elmesélte, emiatt töredékesen maradtak fenn életének személyes lenyomatai – levelei, visszaemlékezései többsége eltűnt). Bár Budapest ostromát és a gettót is túlélte, pár héttel később a Nagymező utcai lakásában agyvérzést kapott, és már nem tudták megmenteni.
Bár egy kis kiállításról van szó, mégis érdemes megnézni, hiszen egy olyan elfeledett festő világát ismerhetjük meg, aki még a legszegényebb és legdrámaibb életeket is fénnyel festette meg. Noha Fényes Adolf képeit az utókor talán elfeledte, a festő halálának 80. évfordulóján a Magyar Nemzeti Galéria a 2026. január 11-ig látogatható kamarakiállítás mellett egy reprezentatív tanulmánykötettel is segít nekünk újra felfedezni és újraértelmezni a művészt.
A csend képei – Fényes Adolf (1867- 1945) emlékkiállítás a Magyar Nemzeti Galériában
Program adatai
(Borítókép: Szántó András - Magyar Nemzeti Galéria)
Megjelent első bookazine-unk, ne maradj le róla!
Már 15 éve lélegzünk összhangban a fővárossal. Jubileumi kiadványunkban mindent megtalálsz, ami magazinunk és eddigi munkánk esszenciája. Gasztronómia, kultúra, városi legendák és Budapest arcai, interjúk, történetek és a legjobb helyek – úgy, ahogyan mi látjuk a fővárost.
Rendeld meg itt vagy keresd a nagyobb könyvesboltokban!
hirdetés
