Piac az egész tér
A Teleki tér története az 1848–49-es szabadságharc leverését követően kezdődött el, egész pontosan az 1850-es évek városrendezése hívta életre. Mivel a városatyák elképzelése az volt, hogy a tér alapfunkciója hivatalosan is a vásártartás legyen, ezért első körben a Baromvásár tér nevet kapta, merthogy egy ideje már rendszeresen tartottak itt vásárokat a marha- és a lókereskedők. Szinte látjuk magunk előtt és érezzük is az orrunkban a hely akkori állapotát, ami egészen 1897-ig állt fenn, amikor is egy más típusú piac foglalta el a helyét, de ezt megelőzően még két fontos, a tér mindennapjait befolyásoló dolog is történt.
Egy halál és egy születés
1861 májusában a Habsburgokkal semmiféle párbeszédet nem támogató Teleki László politikus és író, a magyar reformellenzék szervezete, az Ellenzéki Kör elnöke, valamint a Határozati Párt vezetője rejtélyes körülmények között öngyilkos lett. Történhetett politikai gyilkosság is, de a valószínűsíthető ok mégiscsak az lehetett, hogy Teleki a saját pártján belül is kisebbségbe szorult, és a nem sokkal korábban még Deák Ferencnél is népszerűbb politikus gyorsan a szélre került, ezt pedig nehezen viselte el. Nemcsak személyes tragédiáját látta abban, hogy a Béccsel kiegyezők kerültek fölénybe, hanem a nemzetét is. Most pedig több mint egy évtizedet ugrunk az időben: 1874-ben úgy döntött a városvezetés, hogy a teret átnevezik, a választás pedig Teleki Lászlóra esett. A tér lassan 150 éve viseli a politikus nevét.
A másik fontos esemény pár évvel Teleki halála után történt: 1867-ben, a kiegyezés évében átadták a Józsefvárosi pályaudvart, ami nemcsak a Magyar Államvasutak első pályaudvara volt, hanem a legnagyobb budapesti állomáshely is – de csak a Keleti pályaudvar 1885-ös megnyitásáig. Mivel a hatalmas méretű Teleki térhez egészen közel esett a Józsefvárosi pályaudvar, a fővárosba özönlő embertömeget is ez a környék szippantotta fel. A folyamat pedig kimondottan felgyorsult azt követően, hogy a ló- és marhavásárt felváltotta egy másik, amit mindenki csak Tangó néven nevezett.
Az Ecseri elődje, a Tangó
A Tangó egy ócskapiac volt, vagyis csupa használt cikkel kereskedtek az árusok. Ez volt az Ecseri piac elődje, a megszületése az 1800-as évek első felére tehető.
A Tangó egy ócskapiac volt, vagyis csupa használt cikkel kereskedtek az árusok. Ez volt az Ecseri piac elődje, a megszületése az 1800-as évek első felére tehető.
Első körben évtizedeken át az Andrássy úton volt, a mai Operaház helyén, majd amikor a városnak komolyabb tervei lettek a területtel, a piacot 1875-ben elköltöztették a mai II. János Pál térre, de ott csak rövid időt töltött. A Tangót bő 20 év múlva költöztették át a Teleki térre, ahol több mint 50 évig működött – mielőtt Ecseri lett belőle –, és az a fél évszázad lett aztán a fénykora.
Arra, hogy pontosan miért is kapta a piac a Tangó nevet – azt ugyanis a Teleki téren kapta –, több verzió is létezik. Az egyik szerint az egészen nagyszámú mozgóárusok mozgásából jött a név, merthogy monoton csúszkáló járásuk olyan volt, mint valami táncmozgás. Egy másik vélekedés szerint a piacon folyamatosan szólt a zene a gramofonokból, a régi lemezekről. A harmadik verzió szerint pedig a piac német nevének magyarítása miatt. A 19. században Pest lakóinak többsége német volt, németül beszéltek, német nevet adtak mindennek. Az ócskapiacot például Tändelmarktnak hívták, ami zsibvásárt jelent. Ez a név magyarosodhatott aztán Tangóvá.
A Tangó végeredményben a szegények vására volt. A hagyatékokból hátramaradt vagy a módosabb környékeken kidobott, használt, ócska tárgyakat lehetett itt megvenni vagy elcserélni. Az ószeresek is ide hozták a begyűjtött portékájukat. Mivel a Józsefvárosi pályaudvaron keresztül vidékről bűnöző elemek is érkeztek a fővárosba szép számmal, akik ráadásul előszeretettel fosztogatták a vonatszerelvények hálókocsijait, a lopott tárgyakon pedig mihamarabb túl akartak adni, ezért ők is a Tangón vertek tanyát. Így egy idő után a környéket szinte elárasztották a zsebesek, a prostituáltak, a valutázók, a feketézők meg a mindenféle félvilági alakok – őket pedig követték a detektívek is. Az a vélemény, hogy a Teleki tér rossz hírű környék, ekkortól datálható.
Kevesen tudják, de a két világháború között nemcsak ócskapiacként működött a Teleki, hanem másfajta kereskedelem is folyt a téren. A később a Moszkva téren (ma: Széll Kálmán tér) gyökeret eresztett nem hivatalos munkaerőpiac is itt működött először, a Tangón belül. Az ún. kubikosbörzére szintén a Józsefvárosi pályaudvarról, majd később a Keletiből érkezett az állástalan vidékiek nagy tömege munka és egy jobb élet reményében. De általában csak rosszul fizető alkalmi munkát találtak, ami persze még mindig jobb volt, mint a semmi meg az éhezés.
Csókolom, Sanyi bácsi!
1950-ben aztán a Tangót – elsősorban egyre rosszabb híre miatt – kipaterolták a térről, és meg sem állt az Ecseri úti Mária Valéria-telepig, majd az 1960-as években a Nagykőrösi útra költözött. A helyén élelmiszerpiac létesült, ami egészen 2010-ig tartotta magát. 1945 és 1956 között játszódik Bereményi Géza 1988-as, zseniális és hibátlan filmalkotása, az Eldorádó. Az író-filmrendező anyai nagyapja (a filmben Monori Sándor néven szerepel és Eperjes Károly alakítja) számított a Tangó királyának, a film pedig neki és rajta keresztül a piacnak meg egy letűnt kornak állít emléket. A filmet a Telekin és környékén forgatták. Állítólag akkoriban olyan állapotok uralkodtak a téren, hogy díszletekre sem volt szükség.
De nemcsak Bereményi Géza személye köthető a térhez. Az egyik legkiválóbb magyar novellista, Mándy Iván is egész hosszú ideig élt a tér közelében, így számos műve a téren és annak vonzáskörzetében játszódik, a történetekben pedig megelevenednek a Teleki tipikus alakjai. Akik egyébként a mai napig uralják a teret. A tér rekonstrukciójának részeként néhány manapság divatos zsánerszobrot is felállítottak: az egyikük Teleki Lászlót ábrázolja, a többi szobor pedig (a lámpagyújtogató és a zsibárus) már a Tangóra utal.
Margitai Ági színésznő 1937-ben a Teleki tér egyik házában született, melyen 2017-ben, születésének nyolcvanadik évfordulója alkalmából emléktáblát avattak. Zsidó családból származott, amely – a többi környékbeli zsidó családhoz hasonlóan – kevésbé volt tehetős, mint a zsidó negyedben élő családok. A Teleki téri zsidók szegény és szerény körülmények közt élő kiskereskedők voltak, zsinagóga építésére sem pénzük, sem kapcsolatrendszerük, sem befolyásuk nem volt, így a környék bérházaiban működtettek ima- és tanházakat, nagyjából húszat. Bár a II. világháború alatt is csökkent a létszámuk, de mégsem akkor, hanem 1956 után költöztek el innen nagy tömegben, ma már csak egyetlen, még mindig működő és a hagyományt meg az elődök emlékét őrző imaház működik, a Teleki tér 22-ben. Erről 2018-ban még egy izgalmas és érdekes dokumentumfilm is készült, Teleki téri mesék címmel.
A multikulti tere
Német kispolgárok, zsidó kiskereskedők, magyar munkások, muzsikus cigányok és számos más náció tagjai népesítették be a teret egykor. Lehet, hogy nem volt épp veszélytelen a környék, lehet, hogy volt, akinek sok volt, és nagyon proli, de az biztos, hogy pezsgett és vibrált az élettől. Nem véletlenül ihlette meg Bereményit és Mándyt. Manapság persze már jócskán megkopott a multikulti íze a térnek, miközben még nagyon is annak számít, multikultinak. Jórészt magyarok, magyar romák – elsősorban muzsikus cigányok – népesítik be a környéket, de élnek itt kínaiak, afrikaiak és arabok is. Itt működik az egyetlen zsidó imaház, a Teleki tér és a Dobozi utca sarkán pedig egy muszlim mecset is működik. Úgy tűnik, a Telekire igaz a mondás: (a multikulti) nem vész el, csak átalakul.
