Amióta világ a világ, a sors keze ott van a mindennapjainkban, elég csak arra gondolnunk, hányszor bíztuk választásainkat a véletlenre, a sorsra – például pénzfeldobással. Tehát egyáltalán nem kell szerencsejáték- és sorsjegyfüggőnek lenni ahhoz, hogy rábízzuk magunkat a sorsra, bár nem biztos, hogy ez a legjobb taktika az élethez.
A sorsjáték indulása vagy inkább terjedése Amerika felfedezéséhez és a keleti kereskedőutak megnyitásához köthető, ugyanis a kereskedők játékos formában próbáltak megszabadulni a náluk lévő felhalmozódott árutól. A játék egyszerű volt: a megszámozott jegyeket olcsón eladták, az adott árut pedig az nyerte meg, akinél a kihúzott szám volt. Míg az elején az áru eladása volt a cél, az évek alatt ez megfordult, és már maga a játék volt a nagy dobás, amiben olyan értékes nyeremények vártak a résztvevőkre, mint paloták, birtokok, nemesi cím, olykor bűnbocsánat.
A sorsjátékmániából Magyarország – vagyis akkor még Magyar Királyság – sem maradhatott ki, eleinte vásárokon és búcsúkon tűntek fel ezek a játékok, az árusorsolás viszont csak a 18. század végén jelent meg. Érdekes, hogy míg a szerencse- és kockajáték itthon tiltva volt, addig a külföldi sorsjegyek árusítása nem, így ha a sors úgy akarta, akár osztrák birtokokkal is gazdagodhatott, akinek a számát kihúzták. Bécsi mintára jótékonysági sorsolásokat is rendeztek Budapesten, mint a Pesti Vakok Intézete vagy a Pesti Jótékony Nőegylet javára rendezettek, de számtalan közhasznú célú sorsjegy segített a szociális, az egészségügyi és az oktatási infrastruktúra alapját megteremteni.
Mivel egész sikeresnek bizonyult a játék, itthon egy speciális formája is elterjedt, ez az osztálysorsjáték. Ami bármennyire valamiféle orosz realista nagyregényt sejtet is, amelyben a szereplők sorsa hatalmas tragédiával végződik, itt valójában nem erről van szó. 1895-ben tartották a próba-osztálysorsolást, melynek bevétele a millenniumi kiállításhoz járult hozzá. Az osztály pedig egyszerűen azt jelentette, hogy a húzás sorozatban történt, nem pedig egyszerre. A sorsjegyek osztályokra voltak bontva, az egyes jegyek ára és az osztályok nyereménye előre meghatározott összeg volt. Évente két játékot rendeztek, hat-hat osztályban, és mindegyik osztály sorsolását más időben tartották.
Az első magyar osztálysorsjáték húzása a Vigadó nagytermében volt, ezt a húzást még kétszer megismételték, majd törvényben is bevezették az osztálysorsjátékot, ami felváltotta az addig divatos kis lutrit. A játék annyira jól sikerült, hogy a Magyar Királyi Osztálysorsjáték Rt. egy négyemeletes, dunai panorámás, eklektikus stílusú palotát építtetett az Eskü téren, ami egyszerre volt olasz barokk és szecessziós. Az épületet az építészetben akkor még újoncnak számító Kőrössy Albert Kálmán és Sebestyén Artúr páros tervezte, akik később nemcsak Lechner-tanítványok, de befutott, mai szóval menő építészek lettek, olyan házakat hagytak ránk, mint a Tündérpalota, a Kölcsey Gimnázium vagy a Gellért Szálló.
Az épület érdekessége, hogy
a díszteremnek szánt belső udvart üvegtetővel fedték, berendezési
tárgyainak tervezésébe pedig Lechner Ödön is besegített. A palotában az
osztálysorsjáték igazgatóságának irodái, bérlakások és Medgyaszay Vilma
színháza volt 1918-ig, és az építész, Sebestyén Artúr is sokáig itt tartotta
fenn irodáját.
Ha azon gondolkodunk, hogy miért is nem emlékszünk erre az
épületre, ahogy végigpásztázzuk a Március 15. teret, arra egyszerű – és szomorú – a válasz: a II. világháborúban kiégett, és olyan súlyosan
megsérült, hogy az oltás után esélytelen lett volna helyrehozni. Helyét ma
részben az Erzsébet híd pesti hídfőjének lehajtója foglalja el.
