Miközben egyre többet beszélünk arról, hogy a város és a folyó kapcsolatát erősíteni kell, nem sok figyelmet fordítottunk arra, hogy milyen szennyezést okoznak a több száz fős szállodahajók, a tankerek és az uszályok. Egy innovatív magyar "terméknek" köszönhetően ez sokat változhat: már hivatalosan is üzemel a budai Duna-parton az Európában is egyedülálló Zöld Sziget.

Budapest az elmúlt években sokat tett a Duna revitalizációjáért és egyre többen vizionálják azt az időszakot, amikor ismét fürödhetünk a folyóban. A Római-part vagy a Margit-sziget mellett hamarosan olyan helyeken is élvezhetjük a Duna közelségét, ahol korábban álmodni sem mertük, így például a ferencvárosi Nehru-parton, a Bálna közelében. Csepelen, a szabadkikötő közelében megépült hatalmas szennyvíztisztító sokat tett a vízminőség javulásáért, de a hajók által okozott szennyeződéssel eddig nem sokat lehetett kezdeni.

Egy magyar találmány most ezen változtathat: a budai Duna-parton, a BME előtt már üzemel is a Zöld Sziget, amely a dunai hajók számára nyújt széleskörű szolgáltatást, egyben nagy szolgálatot tesz a természetvédelméért.

A napelemmel is működő létesítmény mellé kikötve a hajók egy helyben tankolhatnak, friss vizet vehetnek fel, valamint leadhatják a szennyvizet, a használt motorolajat vagy sütőolajat. Ne feledjük, hogy sokszor hatalmas hajókról van szó, amelyek eddig teljesen ellenőrizhetetlenül szabadultak meg a szennyező anyagoktól.

Az integrált szolgáltatóközpont megkapta a Fővárosi Közgyűlés által 2013-ban alapított Budapest Márka kitüntető címet is. A cég másik fejlesztésének, egy speciális hajónak köszönhetően pedig a tolóhajók - akár menet közben - is igénybe tudják venni a szolgáltatásokat. Így rengeteg kényelmetlenséget, időt és pénzt képesek megtakarítani a hajós cégek, ami szintén a környezet védelmére szolgálhat, ugyanis - nagy általánosságban - a vízi úton történő szállítás terheli legkevésbé a környezetet.

Mint a létesítmény avatásán is elhangzott, ez egy olyan magyar startup, ami nem az informatika vagy a technológiai ipar világából jön, mégis nagy jövő állhat előtte. Világszerte igény mutatkozik ugyanis a tiszta vízre, a különböző városok pedig sokat áldoznak a folyók revitalizációjára. Ezt az igényt felismerve, akár világszerte elterjedhet a magyar fejlesztésű úszó létesítmény, ahol szinte mindent egy helyen lehet intézni, amire egy hajónak szüksége lehet. Budapest ismét első lett valamiben, és ezúttal nem a CNN listján.