1/7
A kis Rókus név tulajdonképpen ferences rendhez kötődő Szent Rókusra vonatkozik, akit a pestises betegek védőszentjeként tartanak számon. Életéről kevés adat áll rendelkezésre. A dél-franciaországi Montpellier-ben, valószínűleg a Delacroix családban született mellkasán egy kereszt alakú folttal, ami alapján nagy jövőt jósoltak neki. Szülei halálát követően, Rókus pénzzé tette örökségét, majd azt szegényeknek ajándékozta, később elzarándokolt Itáliába, ahol pestisbetegeket gyógyított. A betegséget ő maga is elkapta, és hogy ne fertőzzön meg senkit, egy hegyoldalba költözött, ahová, a legenda szerint, egy kutya vitte neki az ételt. Azért éppen ez az utca kapta ezt a nevet, mert itt állt egykor Buda első közkórháza a Margit körút másik oldalán. Érdekesség, hogy eredetileg két Rókus utca volt, a kettő közül pedig ez a kisebbik.