Egy szerkesztőségi ebéd során merült fel bennünk a kérdés, hogy ha valaki önkéntes munkát szeretne végezni, merre érdemes nézelődnie, hová mehetne, ahol szükség van a segítségére. Mivel úgy gondoljuk, hogy a téma nem csak minket érdekel, összegyűjtöttünk jó néhány szervezetet, egyesületet és szeretetszolgálatot, ahol mindig szükség van még egy segítő kézre és az önkéntesek erejére, legyen szó állatok gondozásáról, idősek, betegek, családok támogatásáról vagy jogvédő szervezetek munkájának támogatásáról.

1/15

Budapest Bike Maffia

Talán az egyik legismertebb egyesület a Budapest Bike Maffia, akik szendvicskészítő akciójukkal évek óta azon fáradoznak, hogy minél több éhes száj jusson ételhez – ebben a projektjükben még iskolások is segítik őket –, mindezt pedig két keréken szétosztják a hajléktalanok és a rászorulók között. A szendvicseken túl persze közös főzést és ételosztást is szerveznek, sőt tavaly a fedél nélküliek számára egy nőgyógyászati rendelő megnyitásában is segédkeztek.

Az önkénteseket mindig szeretettel várják, kedden és csütörtökön a Vitamin Kommandóval a Pozsonyi úti Budapest Schoolban készíthettek szendvicseket, ezeket bringával szállítják az utcán és a hajléktalanszállókon élőknek. A csapat tavasztól kora őszig állatmenhelyre is szervez biciklis túrákat, ahol a telepen élő állatokon segíthettek táppal, gyógyszerekkel vagy akár sétáltatással. Sőt, fiataloknak az iskolai közösségi szolgálatot is van lehetőségük a Budapest Bike Maffiánál tölteni.

2/15

Heti betevő

A Heti betevő civil egyesület már nyolc éve oszt minőségi „vasárnapi ebédet” a rászoruló embereknek, kezdeményezésükhöz pedig több étterem is csatlakozott már, így számtalanszor az általuk megfőzött melegételeket adagolják, míg az önkéntesek saját maguk által sütött süteménnyel is segíthetik a munkájukat. A szervezet főként elszegényedett embereknek, kisnyugdíjasoknak, munkanélkülieknek, hajléktalanoknak és sokgyermekes családoknak juttat el ebédet, az akcióba pedig sosincs késő beszállni! Budapesten a VII. és a VIII. kerületi csoportokban lehet önkénteskedni, míg az egyiknél a Kisüzem adja a bázist, a másiknál a Gólyában történik az előkészület és az ételosztás.

3/15

Adománytaxi

Az Adománytaxi az ország legrászorultabb, legelmaradottabb környékein segít, ráadásul a társadalmi érzékenyítésért is sokat tesznek. Ők azok, akik házhoz jönnek az adományokért, amelyek a társasjátéktól kezdve a ruhán át egészen az ágyig vagy a mosógépig bármi lehet, majd elviszik a különböző kistelepülésekre. Ha benned is megfogalmazódott, hogy a szabadidődet szívesen felajánlanád egy jó ügy érdekében, akkor jelentkezhetsz hozzájuk önkéntesnek, hiszen az adományok válogatásához, csomagolásához, begyűjtéséhez és a különféle adminisztratív, illetve grafikai munkák ellátásához mindig szükség van pluszemberekre.

4/15

Bátor Tábor

A Bátor Táborban a súlyosan vagy krónikusan beteg gyerekeken és családjaikon segítenek azzal, hogy különféle élményeket adnak nekik. Nevetést a kórházban, játékot és kikapcsolódást nyáron és mindenféle jót az online programjaikon, mindezt azért, hogy erőt és bátorságot kapjanak a gyerkőcök, ami nemcsak megkönnyítheti az életüket, de segít abban is, hogy átvészeljék a nehéz helyzeteket. A Bátor Tábor munkáját ti is segíthetitek, lehetőség van az élménytáborokban és a kórházi délutánokon is önkénteskedni, ha pedig kevesebb szabadidővel rendelkeztek, akkor akár egynapos önkéntességet is vállalhattok, ahol besegíthettek az irodai feladatokba.

5/15

Bagázs

A Bagázs egy olyan, elfogadó társadalomért dolgozik, amely a romák számára is esélyt ad, hogy elérhessék a céljaikat. Ők nem adományokat, hanem lehetőséget adnak számukra közösségi, csoportos vagy egyéni támogatás útján. Önkéntesként te is részt vehetsz abban, hogy a két Pest megyei romatelepen, Bagon és Dányban élők közelebb kerülhessenek álmaik megvalósításához. Választhatsz a gyermekmentorprogram, a komplex gyermekfejlesztés, a felnőttmentor-program, valamint a kommunikáció és az adományszervezés között.

6/15

Világszép Alapítvány

Egy ideális világban minden gyermeknek lennének szülei, ám sajnos a valóság más: vannak olyan gyerekek, akiknek nem adatik meg a szerető otthon és a család, így ők állami intézményekben nevelkednek. A Világszép Alapítvány nyári táboraival, foglalkozásaival, mesemondó- és mentorprogramjával abban segít, hogy ezek a gyerekek is megtapasztalhassák az elfogadó szeretetet, a figyelmet, és legyen önbizalmuk. Önkéntesként két területen segíthetitek az alapítvány munkáját: mesemondóként heti rendszerességgel vihettek örömöt a gyermekotthonokba, míg mentorként a segítő és megerősítő beszélgetésekkel, közös programokkal egy gyerek fejlődésére koncentráltok.

7/15

Idősek Barátai Program

Nem biztos, hogy az önkénteskedés során elsőre az idősek megsegítése jut eszünkbe, holott nagyon is fontos, hogy a magányban és elszigeteltségben élő időseknek is adjunk támogatást. Az Idősek Barátai Program célja, hogy az önkéntesek meglátogassák otthonaikban vagy az intézményekben élő időseket és társaságot nyújtsanak számukra. Ilyenkor beszélgetnek, felolvasnak, társasjátékoznak, sétálnak vagy bármilyen olyan szabadidős tevékenységet végeznek, amivel segítik az idősek aktivitását. Ebben a szép feladatban pedig a szervezet szakmai támogatással, képzésekkel, valamint az önkéntesek közösségének fejlesztésével segít. Jelenleg három budapesti csoport van, de ti is indíthattok egy helyi csoportot a környéketeken, ha kedvet kaptatok az önkénteskedéshez.

8/15

NANE Egyesület és Patent

A nők elleni erőszak és megkülönböztetés ellen fellépő egyesületek munkájába is beszálhattok önkéntesként. A NANE Egyesület a nők és a gyerekek elleni erőszak felszámolásáért dolgozik, náluk rendezvényeken, kampányokban, kiadványok szerkesztésében és telefonos segítségnyújtásban vehettek részt önkéntesként. A Patentnél a nők elleni erőszak áldozatai és a reprodukciós jogaikban sértettek számára nyújtanak jogi és pszichológiai segítséget, valamint önkénteseket és szakembereket is képeznek, a túlélők számára pedig önsegítő önismereti csoportokat vezetnek, náluk a bíróságfigyelő projektben és a Segítők Hálózatában önkénteskedhettek.

9/15

Háttér Társaság

A Háttér Társaság Magyarország legnagyobb és legrégibb jelenleg is működő LMBTQI civil szervezete, akiknek az a célja, hogy a szakmai és a politikai közvélemény, valamint a társadalom figyelmét felhívják az LMBTQI emberek problémáira. Védik a jogaikat, fellépnek a hátrányos megkülönböztetés ellen, őket segítő szolgáltatásokat működtetnek, valamint segítenek a közösségek önszerveződésében is. Ha támogatnád a szervezetet, de nincs pénzed, ellenben rengeteg a szabadidőd, akkor önkéntesként te is bekapcsolódhatsz a munkájukba, legyen szó telefonszolgálatról, az archívum rendszerezéséről és fejlesztéséről, jogsegélyszolgálatról vagy HIV/AIDS-prevencióról.

10/15

TASZ – Társaság a Szabadságjogokért

A TASZ 27 éve azon dolgozik, hogy mindenki megismerhesse alapvető emberi jogait és érvényesíthesse azokat a hatalom indokolatlan beavatkozásaival és mulasztásaival szemben. Jogvédő és jogfejlesztő szervezetként egy egyenlő, bátor és szabad országért dolgoznak. Önkéntesként jogi szakszövegek fordításában, a nemzetközi partnerszervezetekkel, a sajtóval és más civil szervezetekkel való együttműködésben, kiadványszerkesztésben, szervezésben és még rengeteg minden másban segíthetsz nekik.

11/15

Szeretetszolgálatok, segélyszervezetek

Általában a szeretetszolgálatok és a segélyszervezetek azok, amik elsőre beugranak, ha önkénteskedni vagy adományozni szeretnénk. Ezek a szervezetek nemcsak itthon, de külföldön is segítik a rászorulókat, az őket ellátó intézményeket, szolgáltatásokat működtetnek, lelki és szellemi programokat szerveznek, és törekszenek a szociális biztonságra. Itthon a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Katolikus Szeretetszolgálat, a Magyar Református Szeretetszolgálat, az Evangélikus Diakónia, az Ökumenikus Segélyszervezet és a Jezsuita Menekültszolgálat várja lényegében mindig az önkénteseket, de a Hahó Önkéntesek csoportjánál is érdemes érdeklődnötök, ha szabadidőtöket mások támogatásával, segítésével töltenétek, hiszen ők a segélyszervezeteknek segítenek.

12/15

Állatmenhelyek

Ha állatokon segítenétek szabadidőtökben, érdemes ellátogatnotok a különféle állatmenhelyekre, ahol a cicaszeretgetésen és a kutyasétáltatáson túl a kennelek tisztításában, a kutyák ápolásában, képzésében és rehabilitációjában, különféle szakmunkákban, valamint rendezvényszervezésben, adminisztratív és kommunikációs feladatok ellátásában segédkezhettek. A menhelyek sajnos szűkös anyagi forrással rendelkeznek, így minden önkéntes munkának és adománynak örülnek. Ha az állatgondozás felé húz a szívetek, akkor többek között a Noé Állatotthon, a Rex Kutyaotthon Alapítvány, a Vigyél Haza Alapítvány, a HEROSZ, a Budaörsi Állatmenhely és a Szentendrei Árvácska Állatvédő Egyesületnél segíthettek.

13/15

Állatkert

Mindenki szeret az Állatkertbe járni, de ahhoz, hogy az állatok biztonságos és kellemes körülmények között éljenek, bizony a dolgozóknak szükségük van a segítő önkéntesekre. Ők persze nem az oroszlánok és a tigrisek ketreceinél segítenek, hanem az állatházak látogatótereiben, így a Lepkeházban vagy a Madagaszkár-házban informálhatjátok a közönséget, részt vehettek a kertészek munkájában, és rendezvényeken is vállalhattok feladatot.

14/15

10 millió Fa

A 10 millió Fa célja, hogy szakszerűen elültessenek 10 millió fát Magyarországon és azon túl is, valamint ebbe a folyamatba legalább 10 millió embert bevonjanak, mindezt pedig azért teszik, hogy a fák segítségünkre legyenek a biodiverzitás és a klímaválság kezelésében. Országszerte vannak már önkéntes csoportjaik, amelyekhez ti is csatlakozhattok, ültethettek sorfákat a belvárosban, telepíthettek erdőt a külkerületekben, és részt vehettek élőhely-restaurációs projektekben is.

15/15

Kórházi önkéntesség

Lehetőség van arra is, hogy a betegeken és az elesetteken segítsetek kórházi önkéntesként. Az egészségügy területén minden támogatásra szükség van, az önkéntesek munkája pedig támogatja az ápolók és az orvosok mindennapjait, így több erőforrás jut az alapfunkciók ellátására. Ez a feladat nem igényel egészségügyi végzettséget, ugyanis a betegekkel való beszélgetés, vizsgálatokra kísérés, egy pohár víz nyújtása, ebédosztás és a gyerekekkel való játék a lényeg. Ha szívesen nyújtanátok segítséget, a Magyar Kórházi Önkéntesek Alapítvány, a Bethesda Gyermekkórház vagy a Magyar Hospice Alapítvány oldalán tájékozódhattok a részletekről.

Címkék