A nemzetközi nőnapot 1948 óta tartják Magyarországon, ennek dacára még mindig rengeteg tabu övezi a női létet, legyen szó menstruációról vagy szexualitásról, de rengeteg olyan nő sincs benne a köztudatban, akik a maguk korában valami maradandót alkottak, és az utókor méltán lehetne rájuk büszke. Nőnapi összeállításunkban olyan szolgáltatásokat hoztunk, amelyek fittyet hányak a tabukra, és a nőiség minden aspektusával foglalkoznak, vagy éppen régi idők úttörő nőinek az életéről mesélnek nekünk.

LIB Women′s Store

Az ország első női szexshopját 2022-ben két ex-művészettörténész alapította. Hogy miben különbözik a női szexshop a hagyományostól, arra azonnal választ kapunk, amint belépünk. A pici, világos üzlet inkább hasonlít egy kiállítótérre, mint egy szexboltra. A két alapító, Jani-Téglásy Lili és Dobó-Nagy Fanni célja az volt, hogy ebben a térben a nők (és a párok) eléggé biztonságban érezzék magukat ahhoz, hogy kérdezni merjenek a polcokon lévő segédeszközökről (is). Az üzlet kívülről is nagyon diszkrét, nyoma sincs annak, hogy egy szexshopba mennénk. Bent külön helyen vannak a különböző vibrátorok, fehérneműk, szexuális játékok kiegészítői, a síkosítók vagy éppen a szakirodalom. A Libben szabad kérdezni, sőt! Az egyik legmarkánsabb különbség egy hagyományos szexshophoz képest, hogy mindent meg is lehet fogni, ez pedig egy kifejezetten női szempont, hiszen senki nem vásárol szívesen egy ennyire intim dolgot anélkül, hogy legalább a kezébe vegye. A Libben bátran kérjünk segítséget, elmesélhetjük, milyen vágyaink vannak, milyen tapasztalataink, van megoldás konkrét és kevésbé körülhatárolt ötletekre is. A dizájnos, minőségi termékek pedig biztosan más hangulatot keltenek bennünk is, mint egy klasszikus, alapvetően a férfi vásárlók fantáziáját alapnak vevő szexshop plasztikus termékei. Ha mégis azt éreznénk, hogy elsőre furcsa lenne egy női szexshopban, lessük meg a termékeket a Lib honlapján. Itt a webshop kínálata mellett a a blogot is olvasgathatjuk, ahol megannyi, a női szexualitással (is) kapcsolatos kérdésre kapunk választ.

1061 Budapest, Paulay Ede utca 20.
Facebook

Emilla Pirospont

A Kresz Géza utca végén megbúvó aprócska üzlet nem kevesebbet mondhat el magáról, mint hogy Európa egyetlen fenntartható intimhigiéniás boltja. A Covid előtt egy héttel nyitott üzletben jelenleg többszázféle mosható betét és menstruációs bugyi, valamint 40-féle intimkehely kapható. Bár az üzlet csak 3 éves, az alapbrand, az Emilla 2012 óta létezik, és korábban is vásárolhattunk belőle a webshopon, hatalmas szintlépés, hogy egy üzletben meg is foghatjuk, sőt – a megfelelő higiéniai előírásokat betartva – fehérneműre próbálhatjuk, de kipróbálhatjuk a menstruációs bugyikat, betéteket is. Csete Mónika alapító-tulajdonos szerint ez azért nagyon fontos, mert az egyik legerősebb visszatartó erő a fenntartható intimhigiéniás termékekkel kapcsolatban az, hogy a vásárló nem tudja, mire számíthat, hiszen legtöbbször csak webshopban vagy dobozban vásárolhatja meg a bugyikat. De a Pirospont több mint egy hatalmas választékkal ellátott próbafülke: az eladók és a tulajdonos is azon vannak, hogy bárki jön is be, igény szerint edukálni tudják, legyen szó a női ciklusról, az intimhigiéniáról vagy éppen a fenntarthatóságról, bár Mónika hangsúlyozza, hogy ők nem környezetvédők, és nem is akarnak senkit meggyőzni, ők a nők szabad választásában és a sokszínűségben hisznek, az intimhigiénia területén is. Az üzletben széles választékban találunk pamutból készült, mosható betéteket és különböző méretű, formájú, különböző erősségű menstruációra tervezett bugyikat – ezek szavatossága egyébként 5 év, illetve rengetegféle, különböző méretű, állagú és űrtartalmú menstruációs kelyhet, melyeket akár 10 éven át is használhatunk. Mónika kollégái jól ismerik az összes terméket, így aztán könnyen tudnak segíteni annak is, aki kacérkodik a gondolattal, hogy váltson, és annak is, akinek már van tapasztalata valamilyen fenntartható intimhigiéniás termékkel. Az biztos, hogy ha szeretnénk kérdezni, akkor valószínűleg jóval többet fogunk megtudni a saját testünkről és a női reprodukciós szerveinkről, valamint a ciklusunkról, mint három nőgyógyászati látogatás alkalmával együttvéve. Sőt, különböző edukációs alkalmakat is szerveznek, pedagógusoknak, védőnőknek és olyan édesanyáknak is, akiknek a kislánya éppen a nővé válás előtt áll. Mónika elmeséli, hogy az évek alatt sok olyan pozitív történettel találkoztak, mikor valakit a mosható betét indított el egy olyan úton, aminek a végére ma már sokkal tudatosabban foglalkozik a saját testével, illetve hogy volt példa arra, hogy a klasszikus higiéniai eszköz lecserélése után pár hónappal a menstruációs görcs is megszűnt. 

1132 Budapest, Kresz Géza utca 53/B
Facebook

Nőtörténeti séták Budapesten

Több olyan vezetett séta is van, ahol a városban egykor élt, híres vagy kevésbé híres, de nem kevésbé jelentős nők életével ismerkedhetünk meg. A Sétaműhely nőtörténeti sétája, melyen mi is jártunk, ugyan csak májusban kerül újra megrendezésre, de nőnapi meglepetésként foglalhatunk helyet rá már most. Viszont még a hétvégén sokat megtudhatunk a magyar művésznőkről, sportolókról, apácákról, ugyancsak a Sétaműhely szervezésben, Antoni Rita tolmácsolásában. A Budai Várséták vezetett túráján, a Csipke és csokoládé – Séta 20. századi asszonysorsok nyomában a budai Várban-on az egykor itt élt arisztokrácia és felső középosztály múltjáról tudunk meg részleteket – természetesen női történeteken keresztül. Legkorábban március végén, megint a Sétaműhely segítségével, ugyancsak a budai Vár női titkairól hallhatunk, ezúttal Erzsébet királyné, Horthy Istvánné vagy Laborfalvi Róza életének egyes korszakaiban merülhetünk el. 

A sétákra itt és itt lehet jelentkezni.

Hormonmentes és LaDea

Szokás mondani, hogy egy nő két dologért képes mindenre: hogy legyen és hogy ne legyen gyereke. Tény, hogy a fogamzás elősegítésének és megakadályozásának története egyidős az emberiséggel, de egészen a 60-as évekig nők tömege félt a házasság előtti szexuális élettől a nem kívánt terhesség miatt. A szintetikus hormonokat tartalmazó fogamzásgátlókkal azonban megszűntek ezek a problémák, de újak léptek a helyükre. 60 évvel a felszabadító kis pirula piacra kerülése után egyre több nő érzi azt élete egy szakaszában, hogy nem szeretne több mesterséges hormont bevinni a szervezetébe. Cserháti-Herold Janka egy volt közülük: a kisfiai születése után döntött úgy, hogy nem kér többet a hormonból. Ekkor szembesült vele, hogy az óvszeren kívül nagyon kevés lehetőség van itthon a hormonmentes de biztonságos fogamzásgátlásra. A 2015-ben alapított Hormonmentes.hu oldalán ma már rengeteg teljesen biztonságos, modern és kényelmes, ugyanakkor hormonmentes fogamzásgátlási eszköz közül választhatunk, de Janka évente négyszer termékenységtudat-tanfolyamot is tart. A tanfolyamot használhatjuk a fogantatás elősegítésére, de főleg annak természetes módszerekkel való megakadályozására. A tanfolyam jóval többet kínál ugyanakkor: kulcsot a saját különleges, egyedi ciklusunkhoz, melynek kiismerésével sokféle modern kori női hormonális betegséget is megelőzhetünk vagy legyőzhetünk. Míg a hormonmentes.hu-n inkább női egészséggel és intimhigiéniával kapcsolatos termékeket találunk, a pár hete elstartolt kis testvére, a LaDea a gyönyörszerzésre fókuszáló szexwellnessoldal, ahol szexuális segédeszközöktől kezdve a hüvely fitten tartására alkalmas wellnessdarabokon át egészen az otthoni tesztekig és vitaminokig minden kapható. Aki pedig úgy érzi, hogy szeretné valóban körbejárni a ciklusszinkron témát, annak mindenképpen érdemes kilátogatnia az áprilisi ciklusfesztiválra

Hormonmentes.hu
Facebook

Címkék