Ami biztos, hogy kora délutántól 5 óráig még akár egyenesen a spa jakuzzijából, fürdőruhában is le lehet heverészni, utána viszont, amikor beindul a bárszezon, már érdemes smart casual viseletre cserélni a bikinit. Akárhogy is, bárételeket, koktélokat és mindenféle más alkoholos és mentes italt is kérhetünk, és közben szinte karnyújtásnyi távolságból szemlézhetjük a budapesti háztetőket és a pályaudvarra befutó vonatokat. Arra érdemes felkészülni, hogy itt a magasélethez magas árak járnak (egy cappuccino 1000 Ft-ba kerül), cserébe viszont nincs kötelező asztalfoglalási/lefogyasztási díj.
3/9
360 Bar
Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a város egyik legnépszerűbb tetőterasza az Andrássy úton lévő 360 Bar, mely főleg klassz földrajzi adottságainak köszönheti mindezt. Eleve menő, hogy a város legszebb sugárútja fölött kapott helyet, ráadásul a Párizsi Nagyáruház teteje a múltban is úri huncutságok helyszíne volt: korcsolyapálya üzemelt itt Pest aranykorában. A téli szezonban iglukkal erősítenek, nyáron pedig továbbra is kellemes élő DJ-szettek mellett fröccsözhetünk, koktélozhatunk, vacsorázhatunk, pihenhetünk. Mindezt körpanorámában: jól látható a Bazilika kupolája, a Parlament, a budai hegyvonulatok és magasságából adódóan, szinte az összes környező háztetőt és titkos tetőteraszt látni innen. Ráadásul folyamatosan történik idefenn valami; időnként jógaórákat, máskor nappali bulikat vagy épp esti BBQ-zást csíphetünk el - ilyenkor belépővel is kell számolni. A programokért kövessétek Facebook-oldalukat! (Belépés a Párizsi Nagyáruház jobb oldalánál lévő ajtón.)
4/9
St. Andrea Wine & Skybar
A St. Andrea 2017-ben nyitotta meg a Vörösmarty tér felé magasodó skybarját, ami, ahogy neve is mutatja, elsősorban világszínvonalú báréletre fókuszál. A család egri borain kívül széles külföldi borkínálattal és izgalmas koktélokkal támogatják a magaséletet. Elválaszthatatlan a márkától a gasztronómia – a St. Andrea rooftopján szofisztikált falatokat fogyaszthatunk, Barna Ádám szakmai felügyeletével, akár csak az étteremben. A terasz két szárnyra oszlik – egyik felén a Bazilika irányába tekinthetünk, a másik szárnyból a Gellért-hegyet látjuk. Vonzereje abban is rejlik, hogy mivel a bárrész zárt, és kialakítottak odabent is egy éttermet, egész évben látogatható. Vagyis náluk akkor is koktélozhatunk, ha a körülöttünk lévő tetőket befedte a hó, de azért lássuk be, a jeges italok mégiscsak jobban esnek a nyári ég alatt.
5/9
High Note SkyBar
Nem csak a szállóvendégek felé gesztus, hiszen mindenki számára nyitva áll az Aria Hotel tetején található High Note SkyBar. A Condé Nast Traveler a világ legjobb rooftop bárjai között listázta tavaly, ráadásul első helyen. Kialakításából fakadóan szintén négyévszakos helyről beszélünk. Szinte karnyújtásnyira található tőle a Bazilika kupolája, így gyakran helyszíne fotózásoknak, rendezvényeknek vagy akár leánykéréseknek is. Hétköznapokon 12:00-től déli menüvel mennek, este pedig a koktéloké a főszerep. Asztalt foglalni érdemes, legalább négy órával az érkezésünk előtt, online formában, sőt, jó tudni, hogy ha a 18 óra után szeretnénk a panoráma toronyban biztosítani a helyünket, azt óránként 30.000 Ft/asztal minimum fogyasztási díj fejében tehetjük meg.
6/9
Intermezzo Restaurant & Roof Terrace
A Hold utcai Hotel President először azzal hívta fel magára a budapestiek figyelmét, hogy helikopterleszálló volt a tetején. Aztán 2016-ban egy sokkal kihasználhatóbb funkciót adtak neki: a nyári szezonban rooftop bár üzemel itt, télen pedig korcsolyapálya, a hüttés érzés jegyében. Az Intermezzo teraszról nemcsak a Budai Várat látjuk pazarul, hanem közelsége miatt sosem tapasztalt szögből térképezhetjük fel a Magyar Államkincstár, Lechner Ödön tervezte épületének Zsolnay cserepeit. Egy limonádéra vagy borra is felugorhatunk, de vacsorafronton is számíthatunk rájuk: grill jellegű ételek készülnek - rooftophoz képest is korrekt árakon. Természetesen tőlük sem hiányozhatnak a koktélok, melyek igazán jól mutathatnak naplementében, de alkalmanként jógaórába és DJ-set-ekbe, sőt, kéthetente vasárnap Be Massive Horizon rooftop buliba is becsatlakozhatunk. Asztalt foglalni érdemes, és a jó hír, hogy ez azon kevés helyek egyike, ahol ezt ingyen megtehetjük.
8/9
Leo Budapest
2018 nyarán nyitott meg a Clark Ádám tér LEO-ja, és eddig a nyárig az egyetlen budai rooftop bárként tartották számon. A Beefbarral szimbiózisban működik - a konyhát ugyanúgy Sipos András viszi. Amit pedig könnyed vacsoránk vagy gin-tonikunk mögül láthatunk, az többek között a Budai Vár, a Gresham palota, a Lánchíd és a Duna. A tetőre külön lifttel juthatunk fel, és erősen ajánlott asztalt foglalni (amit online tehetünk meg, 8 fő fölött 5000 Ft/óra/fő minimum fogyasztással).