1/8
360 Bar
A budapesti éjszakai élet oszlopos tagja a Párizsi Nagyáruház tetején található 360 Bar. A feljutás az Andrássy útról nyíló lift előtt álló sor miatt nem mindig a leggyorsabb, de megéri várni: ahogy a névből is lehet rá következtetni, itt a magaslati levegő, a finom koktélok és az impresszív menü mellett adott az egyedülálló körpanoráma is. A 360-ban rendszeresen tartanak élő zenés és tematikus bulikat, amelyeken akár déltől késő éjszakáig lehet mulatni. Csillagnézegetéshez sem utolsó helyszín, de a bár a délutáni-esti időszakon kívül is tartogat izgalmakat; a különleges „díszletek” között reggeli jógaórákkal és vasárnapi brunch-csal készülnek a nappal erre járóknak.
2/8
A38
Az A38 az egyik kedvenc helyünk a városban, mégis majdnem lehagytuk a listáról, hiszen itt nincs szó a klasszikus értelmében vett tetőteraszról, a szabadtéri részt a hajó legfelső fedélzetén alakították ki. Végül eltekintettünk ettől a technikai apróságtól, hiszen semmi sem fogható az itteni naplementés koncertek hangulatához, a dunai helyszínnek köszönhető kilátásról nem is beszélve. A nagyobb bulik a lenti koncertteremben kapnak helyet, a fenti bár pedig pont ideális bemelegítő terep az egész estés partizáshoz. Az sem elhanyagolható tényező, hogy nincs még egy budapesti szórakozóhely, amelynek saját hajóállomása van.
Legyetek ott első városi piknikünkön!
Gyertek, és töltsünk el egy vidám napsütéses tavaszi napot együtt a városligeti fák lombjai között május 1-jén, ahol day-time piknik, workshopok, sok szuper food truck és dizájnvásár is vár mindenkit.
Ünnepeljük együtt a tavaszt, a találkozásokat és azt a pezsgést, amiért annyira szeretjük Budapestet!
hirdetés
