Ez a nyár is gyorsan eltelt, de ne bánkódjunk, hiszen a Pesthidegkúti Művészeti Fesztiválon együtt búcsúztathatjuk a nyarat és köszönthetjük az őszt! 

Augusztus 29. és szeptember 1. között immár 26. alkalommal rendezik meg a fesztivált a Klebelsberg Kultúrkúriában. Ebben a csodás természetközeli környezetben úgy érezhetjük már magunk mögött hagytuk a város zaját, de mégsem kell hosszú órákat utaznunk a feltöltődés reményében. A korábbi évekhez hasonlóan, idén is színes, színvonalas programokra számíthatunk, minden korosztály megtalálja a kedvére valót. Koncertek, színházi előadások, bábelőadások és interaktív foglalkozások várnak minket. A fesztivál nyitóeseménye, a Szabó Balázs Bandája koncertje garantáltan megadja az alaphangulatot, de ezt követően is minden napra jut valami különleges: a Danubia Zenekar filmzenei estje, a Makám együttes koncertje és Lovasi András szólóprodukciója csak néhány a számtalan program közül, amelyek felejthetetlen élményt ígérnek. Szombaton a színházrajongók a Mezítláb a parkban című előadást nézhetik meg az Orlai Produkció előadásában.

A szervezők természetesen a legkisebbekről sem feledkeztek meg, ingyenes Halász Judit koncerttel készülnek, a Mesekertben a gyerekek egész nap játszhatnak, alkothatnak és kalandozhatnak. A családi sportnapon pedig a mozgás szerelmesei próbálhatják ki magukat különböző sportágakban.

Címkék