Bak Imre kiállításán legújabb, 2017-ben festett sorozatát mutatják be. A sorozat darabjainak legfontosabb kompozíciós eleme az egyszínű képmezőket keretező, meanderszerű, kétszínű sáv. A festményeken végigvonuló szalagmotívum és a különböző intenzitású színmezők téglalapjainak elrendezése sajátos térillúziót hoz létre. A festmények egyik csoportja arányaival és színeivel tájképi asszociációkat hív elő, míg három mű kompozíciójának – ahogy címük is sugallja (Ön – Arc – Kép I-III.) – inspirálója az emberi arc. A figuratív referenciákat is hordozó, fény- és térviszonyokat megjelenítő festmények a reprezentáció és az absztrakció viszonyát feszegetik. Bak Imre legújabb festményein egyszerre érhető tetten az eddigi életműben is fellelhető következetes folytonosság és a művész frissességre, megújulásra való képessége.
Asztalnál a város – We Love Kuponhét Augusztus 20. és szeptember 6. között!
Első kuponhetünk keretében kuponoldalunk bemutatásával különleges kedvezményekben és ajánlatokban részesülhettek, ezzel szeretnénk meghálálni, hogy olvastok minket. A résztvevő helyek között találtok jól ismert budapesti klasszikusokat, de izgalmas újhullámos éttermeket, pékségeket, bisztrókat, pizzériákat és bárokat is.
Részleteket ezen a linket találtok, felfedezésre fel!
hirdetés
