Keresés EN

Végéhez érkezik a Magyar Nemzeti Galéria Technocool kiállítása, ennek alkalmából pedig egy igazán különleges eseményen vehetünk részt február 10-én, ahol a korai technokultúra és a progresszív magyar képzőművészet násztáncát nézhetjük meg utoljára, hogy aztán a jelenkor jelentős e-zenészei zárják rövidre mindezt a múzeum kupolatermében.

Érkezik az analóg dolgokkal ügyesen babráló Acideal, a különböző összegyűjtött hangokból végtelen zenei panorámákat képező Emcsi, a hazai underground elektronika kulcsfigurájának számító MZ/Y és DJ-szettezik a budapesti éjszaka megkerülhetetlen alakja, Galactic Jackson és az improvizatív experit készítő Mákó Rozi. A zenei program mellett kedvezményes belépő váltható a Technocool kiállításra, ahol tárlatvezetéseken is részt vehetünk. Az esemény zenei és vizuális világa a kiállításhoz hasonlóan a 90-es évek hangulatát idézi majd meg, felhasználva a kor eszközeit és hangzását. 

Cimkék

Hasonló tartalmak

Éjszakai élet

Helka koncert

Helkát erős lelki kötődés és szakmai tapasztalat fűzi a népzenéhez, ez az autentikus világ keveredik a jazzből, popból, klasszikus zenéből hozott alapokkal, így alkotva ínyenc, egyedi hangzásvilágot. A március 27-ei koncertjén ennek lehetünk tanúi, műsorában népzenei feldolgozások és saját kompozíciók is hallhatóak lesznek.

Kultúra

Dokumentumfilm hetek 2024: Szerelempatak

A 2024-es Doku7 filmfesztivál keretében olyan filmeket hoznak el a szervezők, amelyek az embert és az ő saját valóját, egyéni környezetét ábrázolják, különféle kultúrák, nációk és élethelyzetek vonatkozásában.

Szabadidő

A Buitenzorg-lak kertje nyomában

Március 8-án egy különleges sétán zarándokolhatjuk végig a kertben látható, szuvenírként hazahozott vagy utólag megrendelt keleti műtárgyakat, megismerve az Ázsiában őshonos növényeket, a kínai és japánkerti elemeket.

Neked ajánlott

A