Május harmadik szombatján ismét finn ízek uralják majd a Finn Nagykövetség udvarát: a 9. alkalommal megszervezett, népszerű gasztronómiai rendezvény idén Åland témájú lesz. Åland egy finnországi szigetcsoport, amely idén ünnepli 100 éves autonómiáját. Ennek emlékére ålandi szakácshallgatókat hívtak meg a szervezők, hogy autentikus finomságokat főzzenek a rendezvényre látogatóknak.
Az eszem-iszom mellett megnézhetjük Timár József fotóművész, valamint Carina Karlsson, Sanna Tahvanainen és Katarina Gäddnäs ålandi költők Holdkék Égtenger című kiállítását is. Hallgathatunk élőzenét, kipróbálhatjuk a mölkkyt (a finn tekejátékot), és részt vehetünk a garázsvásáron, ahol igazi finn kincsekhez juthatunk hozzá másodkézből.
Az eseményen való részvétellel egy jó ügyhöz is hozzájárulhatunk: a Team Finland a bevételt idén az ukrajnai gyermekek megsegítésére ajánlja fel.
Szabadidő
MOZDULJ! – élő zenés testedzés a Szabadság hídon
Az egészséget sokkal könnyebb megőrizni, mint utólag helyreállítani. A titok a megfelelő gondolkodásmódban és a rendszeres cselekvésben rejlik. Ez a FunctionalFit csapatának mottója, ahol szakembereik hétről hétre azért dolgoznak, hogy kihozzák vendégeikből a maximumot, és megteremtsék számukra a tökéletes közérzetet. Május 5-én vasárnap 10 órától, immár ötödik alkalommal szervezik meg a lezárt Szabadság hídon csoportos, saját testsúlyos edzésüket. A programon funkcionális, jóga és pilates elemekkel és persze mindenféle vidámsággal várják a sportolni vágyókat. A mozgás ritmusát rendhagyó módon élőben(!) a Schönherz Brass Band fúvós zenekar adja, pihenőjükben pedig DJ Revolution biztosítja majd a jobbnál jobb zenéket.