Az egyén önképének szembeállítása a környezetével. A No Exit című előadás Jean-Paul Sartre egyik legismertebb darabjából a Zárt tárgyalásból inspirálódik. Három ember össze van zárva. Próbálják kitalálni, hogy miért kerültek oda, és miért pont ezekkel a személyekkel zárták őket egy helyiségbe.

Hogy érezheti magát az az ember, akit egy ismeretlen helyen összezárnak két vadidegennel? Feszélyezve? Bizalmatlanul? Kételyek között? Lehetetlen önmaguk elől menekülni, mivel a másik állandóan ott van, és nem kerülheti el a másik kettő pillantását, ugyanakkor képtelen is a másik kettő nélkül élni, mert szüksége van azok létezésére. Ebben a világban nincs menekülés, egy végtelen játszma. Az ember nem képes önmagát objektíven nézni, ezért kénytelen egy másik szemével látni saját magát. Az előadás lélektani tükröt állít az ember elé, amely megfontolásra, odafigyelésre érdemes. Hiszen ki ne követne el bűnöket az életében, ám ezek, ha akarjuk, ha nem, visszaköszönnek ránk.

  • Előadják: Horváth Zita, Tóth Brigitta, Feledi János
  • Rendezés-koreográfia: Feledi János

Címkék