Vannak közöttük szigorúan fekete-fehér és mára újra színesedő festmények is. A közös bennük az a melankólia, az a tétovaság és elbizonytalanodottság, amivel zaklatott világunkban a harmóniához, meghittséghez vezető utat keresi a biztonságra vágyó ember. Egészen szélsőséges utakat villantanak fel a képek az alattvalóként vezérét büszkén magasban tartó tömegembertől a magába mélyedő könnyezőig. Némelyek földrészeken át, mások szinte mozdulatlanságba merevedve, belső világukban bolyonganak. Akárcsak a való életben, a természet és a gondolat kietlen tájain vándorló, helyüket kereső lelkekkel találkozhatunk a kiállítás képein.
