Keresés EN
Ez a cikk több mint 1 éve frissült, elképzelhető, hogy a benne szereplő információk elavultak.

A hagyományoknak megfelelően idén is a budapesti Toldi mozi ad otthont a Szlovén Filmnapoknak. Október 10. és 12. között a magyar közönség három díjnyertes szlovén alkotást tekinthet majd meg. Az eseményt a Szlovén Filmközpont, a BudapestFilm Zrt. és a Szlovén Köztársaság budapesti nagykövetségével együttműködve szervezik. A magyar közönség idén három díjnyertes szlovén alkotást tekinthet majd meg.

Urša Menart női rendező Elég a lúzerségből című filmjében a 29 éves Špela legjobb barátnői évekkel ezelőtt elköltöztek Szlovéniából és most a pasija is úgy döntött, hogy szerencsét próbál Amerikában. Eljött az idő, hogy Špela végre felnőjön és megtalálja önmagát.

Darko Štante Következmények című alkotásában Andrej kezelhetetlen, erőszakos viselkedése miatt nevelőotthonba kerül, ahol nehézfiúk között találja magát, akikkel egyre veszélyesebb kalandokba keveredik. Fiatalkori önteltsége ellenére Andrej gondosan őrzi titkát.

Végül Miroslav Mandić Játszom, létezem című munkája Három történet arról, mit jelent színésznek lenni, valamint a szereplő és a szerep közti határokról.

Részletes program és jegyelővétel ezen a linken!

https://www.youtube.com/watch?v=XpOCWaOjkSs

Hasonló tartalmak

Kultúra

365 Oldtimer Kiállítás

December elsején nyílt meg a különleges járműkiállítás, a 365 Oldtimer. Az egész évben látogatható rendezvény gazdag és változatos gyűjteményt kínál, az autóipar sokszínűségét megvilágítva, és kiemelt figyelmet szán az oktatásra is. A 365 Oldtimer Kiállítás büszkélkedhet három olyan autóval, amelyek közül csak egy-egy létezik a világon. A legkorosabb jármű a gyűjteményben, a Renault Skiff Labourdette Carrose éppen most 110 éves. Megtekinthető a Galambos József alkotta Ford T modell truck (1926) is, amivel régen még jeget árultak Amerikában, és ami idővel az autóipar egyik alapkövévé vált.

Kultúra

Macskafogó a Corvinban

December 9-én és 10-én minden idők legjobb magyar rajzfilmjét nézhetjük újra 15:30 órai kezdettel, a Corvin moziban. Ternovszky Béla rendező és Nepp József író 1986-ban készült, minden korosztály számára egyaránt szórakoztató rajzfilmje tökéletesen egyesíti magában a kaland-, a gengszter- és a kémfilmek legszebb hagyományait, és utánozhatatlan humorával egyúttal kacagtatóan parodizálja is ezeket a zsánereket.

Kultúra

Sárkány Éve Lampion Fesztivál a Biodómnál

A Sárkány Éve Lampion Fesztivál egy színes és varázslatos világba vezet, amely a fény és árnyék játékával vár bennünket december 16-tól február 24-ig. Az Állatkerti körúton lévő Biodóm kertjében a kínai kultúra iránt érdeklődőket mindenképp megszólítja, de a családosoknak is érdemes belépni ezen a mágikus kapun, hiszen bent 5-8 méteres installációk fogadnak, a sétányon haladva pedig karibi flamingókkal, sarkvidéki jegesmedvékkel, játékos csimpánzokkal, egzotikus állatokkal is találkozhatunk.

Látnivalók és kultúra

Dante Casino x Z Paradigma–Füge Produkció: Tyúkdráma

December 8-án és 9-én nézhetjük meg Georgita Máté Dezső rendezésében a Tyúkdrámát, a Jurányi Házban.

Neked ajánlott

A