Akit érdekel egy színházi próbafolyamat, a rendezői instrukciók és egyáltalán egy előadás születése, annak érdemes csekkolni a Színházrendezők viadalát. Persze mivel a Momentán Társulatról van szó, nem valós rendezésekre számíthatunk, hanem olyanokra, amelyek adott esetben, adott körülmények között akár meg is valósulhatnának. Például tragikus királydrámák, vérbő vígjátékok, gimnáziumi kötelezők és posztmodern abszurdok – sosemvolt, mégis olyannyira ismerős színdarabok Shakespeare, Csehov, Beckett vagy épp Spiró György stílusában. Az pedig, hogy végül melyik improvizált színdarab valósul meg, a közönség szavazatain múlik!
Megjelent első bookazine-unk, ne maradj le róla!
Már 15 éve lélegzünk összhangban a fővárossal. Jubileumi kiadványunkban mindent megtalálsz, ami magazinunk és eddigi munkánk esszenciája. Gasztronómia, kultúra, városi legendák és Budapest arcai, interjúk, történetek és a legjobb helyek – úgy, ahogyan mi látjuk a fővárost.
Rendeld meg itt vagy keresd a nagyobb könyvesboltokban!
hirdetés
