Fullasztóan magányos tud lenni az ébenfekete vákuumban tapogatózni, amint egy tárlaton a művészt próbáljuk értelmezni. Tárlatokat azok teljes mélységében megérteni szinte lehetetlen anélkül, hogy magunk is alászállnánk, így jelen kiállítás nem minket hív le, inkább felszínre hoz nekünk savas metszeteket,
érzéseket, túlvilági pillanatképeket.
Huiber Anikó
most Meszlény Károly éteri stúdiójába és pszichéjébe vezet be minket. Mi biztos távolból leselkedünk, míg Huiber helyettünk simul hozzá a ház labirintusának falaihoz, mintegy ismeretlen éjjeli tájon, lélegzetnyi felvillanások erejéig az ő szemén keresztül tekintünk be a művész bölcsőjébe.
Impulzus fröccsenések, festék szülte erek, röpke gondolatként feltörő diszlokált tárgyak. A ház helységeit kutatva, mintha Meszlény lüktető idegrendszerében járnánk. Szenvedély, éhség, szabadság, és tagadás. A tér ragacsos emlékeket, szorongást, helyenként őrületet ivott magába.
Huiber tárlata négy hónapnyi kollaboráció krónikája. A képek Meszlény, kettejük beszélgetéseinek, a stúdióban eltöltött időnek, valamint azok Huiberre gyakorolt hatásának lenyomata. Az alap helyzetben rejtett fotókat, illetve a hozzájuk tartozó lázas jegyzeteket a látogatóknak maguknak kell egyenként kinyitni, ezzel teremtve intim és lebilincselő élményt.
