Gyere el és ismerkedj meg annak a három embernek a munkásságával, akik együtt dolgoztak a magyar történelem legnagyobb épületén, az
Országházon
! De az Országház csak egy a sorból: a múlt előtti századfordulón ugyanis alig volt olyan jelentősebb köz- vagy magánépület Budapesten, ahol ők hárman ne hagyták volna ott a kezük nyomát.
Mégis, manapság elég keveset beszélünk róluk. Kik is ők valójában? Egy tehetséges üvegműves, egy asztalos és egy kovács, azaz három „műiparos”, akik a XIX. század végi építkezések idején karöltve dolgoztak. 
Róth Miksa
 üvegműves és mozaikkészítő volt, 
Thék Endre
 asztalos és bútorgyáros, 
Jungfer Gyula
 pedig díszműkovács. Tudtad például, hogy Thék Endre zongorákat is készített és meg akarta teremteni a magyar hangszeripart? Vagy hogy Jungfer Gyulának már a nagyapja is kovácsmester volt? És azt, hogy korlátrácsai a firenzei Palazzo Strozzi pontos másaként felépült pesti palotába készültek (ez ma a Teréz körút 13. sz. alatti házasságkötő terem)? 




Nemcsak ezek, hanem csengettyűtartói és tűzikutyái is megtekinthetőek a mostani kiállításon. Róth Miksa pedig ezüstérmet kapott az 1900-as párizsi világkiállításon, és elnyerte az olasz király aranyérmét a mozaikkészítés megújításáért. Ő tervezte az 
Országos Levéltár
 ólómüveg ablakait, vannak mozaikjai például a 
Széchenyi Gyógyfürdőben
, de még a mexikóvárosi Nemzeti Színházban is… 




Róth, Thék és Jungfer - három kiváló tehetség, akikre a magyar 
iparművészet
 állócsillagaiként tekinthetünk. A kiállítás apropójául a munkásságuk előtti tisztelgésen kívül az is szolgál, hogy 2014-ben Róth Miksa halálának 70., Thék Endre halálának pedig 95. évfordulója van. A „Tudomány, Művészet, Technika” sorozat részeként megrendezett kiállítás szervezője a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala.




A kiállítás 2014. szeptember 19-től 2014. október 8-ig, munkanapokon 10 és 18 óra között, díjmentes




2014. szeptember 20-án, a Kulturális Örökség Napja keretében, 10 és 20 óra között.