Február 9-én a Privát Színpad sorozat második eseményén Beck Zoltán és Vecsei H. Miklós Kártyajáték című előadását láthatjuk majd. A helyszín egyelőre titkos, és az előadás pontos menete is meglepetés még, de az alábbiakat már biztosan tudjuk: 

„Van 32 lapunk, épp, mint egy pakli magyar kártyában. A kártyák mindegyikén egy-egy szó, félmondat: valami, ami talán az életfordulókat jelöli, vagy csak hangulatot, állatot, égitestet.

Játékszabályok:
 
Minden este legfeljebb 9 kártyalapot játszunk ki, egy kártyára legfeljebb 9 percnyi időnk
van. Nem tudjuk, mi lesz a kártyán, mert nem mi húzunk, hanem ti, akik jelen vagytok az
esten. A kártyákhoz történetek, versek, dalok, személyes élmények kapcsolódnak.
Olyanok, amelyeket nem árulunk el előre egymásnak sem. Ez a mi kockázatunk – és persze a tiétek is.”

Privát Színpad eseménysorozat előadásain a résztvevők 7 rendhagyó helyszínen tekinthetnek meg 7 különleges produkciót.  Viszont arra, hogy mi ez a helyszín – egy festőműhely? esetleg egy magasföldszinti lakás? – csak az esemény napjának reggelén derül fény.

További információért és a jelentkezés részleteiért kattintsatok ide  

Címkék