éjszakai élet

szerkesztés

Platon Karataev, Barkóczi Noémi

Program adatok

Bemutató

A Lev Tolsztoj karakteréről elnevezett együttes 2016-ban alakult Budapesten. Ez év őszén bejutottak a Kikeltető döntőjébe, valamint kiadták Orange Nights c. bemutatkozó EP-jüket melyről Elevator c. számuk mind a német, mind a brit virális listákat megjárta Spotify-on. 2017-ben három részletben adták ki első nagylemezüket, a For Her-t, mely több év végi lista szerint is az év legfontosabb hazai megjelenései között volt, külföldön pedig a leghallgatottabb magyar előadók közé emelte az együttest. Tavaly bejutottak a Hangfoglaló Programba, melynek keretein belül 2018-ban új lemezt adnak ki. A négytagú zenekar főleg a brit és az amerikai folkhagyományokhoz nyúl vissza, és ezekből építkezik a maga őszinte és egyszerű módján. A vendég Barkóczi Noémi lesz.

https://www.youtube.com/watch?v=Mqp3ApcM8_s

Hasonló tartalmak

Admin mode