Március 28-án és 31-én a társulat legelső előadása, a Népi Rablét lesz látható online. Az első vetítési időpont nem véletlen, a társulat a március 27-i Színházi Világnap másnapjára időzítette ezt az igen különleges, a magyar színháztörténet szempontjából is meghatározó, emblematikus előadást. Ezt a darabot több mint 10 éve nem játszották közönség előtt, így igazi csemege lehet azok számára, akik később kezdték el követni a társulatot, de néhány újdonság is került az előadásba. Címe, a Népi Rablét, Pintér Béla nevének anagrammája, játékos öndefinícióként is értelmezhető. Az előadást 1998-ban mutatták be a Szkénében, sok éven át volt repertoáron, az 1999/2000-es évadban elnyerte a Színikritikusok Díját a legjobb alternatív előadás kategóriában, valamint az 5. Alternatív Szemle fődíját, de még évekkel később is a legjobb előadásnak választották a Vidor Fesztiválon és számos nemzetközi elismerést is kapott. 

Az előadás alapvetően a magyar néptánc elemeiből felépülő tánc, valamint a konkrét eseményeket, történetfoszlányokat megjelenítő fizikai színház határán mozog. Ez az első alkotás, részben a közösségi munkamódszernek köszönhetően, alapvetően különbözik a többitől. A közösségi munka nem improvizációt, inkább közös szerkesztést jelentett, a résztvevők által felkínált konkrét mondatokból, mozdulatokból, gesztusokból való választás Pintér kezében volt, de nagyobb hangsúlyt kapott a közös munka, mint a későbbiek során.

A március elején rögzített előadás szereposztása szinte teljesen megegyezik az ősbemutatóéval  – a felvétel erejéig újra csatlakozott a csapathoz Péterfy Bori, Deák Tamás helyett Gombai Szabolcs ugrott be, aki korábban néptánc tanárként segítette a társulat munkáját. Az előadás szereplői: Bencze Sándor Qpa, Csatári Éva, Gombai Szabolcs, Enyedi Éva, Nagy-Abonyi Sarolta, Péterfy Bori, Pintér Béla és Thuróczy Szabolcs.

Címkék