Gyakran találkozni azzal az általános vélekedéssel a diákok körében, hogy mindenki, aki a tankönyvekben szerepel, csak egy távoli, piedesztálon álló, morálisan vitathatatlan erényeket felmutató hérosz lehetett, s el sem tudják képzelni, hogy milyen problémákkal, emberi gyarlóságokkal, hétköznapi drámákkal volt az ő életük is teli.

Ahhoz, hogy egy irodalmi mű, vers, regény igazán meg tudjon érinteni, le kell tudni bontani ezt a falat múlt és jelen között. Beszélgetni Petőfi vágyairól vagy éppen szerelmi csalódásairól, Ady betegségeiről vagy pénzügyi gondjairól. Korabeli dokumentumokat, naplókat, leveleket és természetesen magukat a műveket (verset és prózát egyaránt) felhasználva emberi közelségbe hozva, talán személyesebb viszony és összetettebb kép alakulhat ki a diákokban róluk, és talán a művekre is másképpen néznek majd. A Nézőművészeti Kft. és a Manna közös előadását március 9-én nézhetjük meg a Virág Benedek Házban.

Játsszák: Kovács Krisztián, Katona László
Alkotók: Gyulay Eszter, Katona László, Kovács Krisztián, Scherer Péter
Rendező: Scherer Péter  

Címkék