Keresés EN

Idén ősztől a Budapest Jazz Club első alkalommal rendezi meg a New York Jazz Fesztivált, amely a műfaj tengerentúli epicentrumának legjelesebb képviselőit felsorakoztató koncertsorozatának ígérkezik. Három olyan fellépőt is hoz most el a jazzklub, egészen január végéig, amelyekben jó érzéssel elmerülhetünk a hideg hónapokban. 

FELLÉPŐK:
2023. november 13. – Jonathan Kreisbert Quartet  
A New Yorkból származó gitáros már tizenévesen feltűnt a Guitar Player és a DownBeat szaklapok hasábjain. Nem először jön el a Budapest Jazz Club falai közé játszani, ráadásul erre a koncertjére saját, utolsó BCJ-s szereplése óta a világ majdhogynem minden kontinensén turnézó zenekarával érkezik.

2023. november 14. – Kevin Hays Solo
A Grammy-díjjal is elismert Kevin Hays-t Lionel Loueke oldalán már halhattuk a klubban. Ízig vérig New York-i jazz-muzsikus, aki Benny Golson, majd a fiatal Joshua Redman oldalán robbant be az amerikai jazz-világ vérkeringésébe. Ezúttal szólóban hallhatjuk, és elmélyült, csakis önmagára és saját hangszerére fókuszáló oldalát ismerhetjük meg. 

2024. január 31. –  Ethan Iverson Trio
Ethan Iverson Igazi jazz-tudós, Do The Math néven futó weboldalán fellelhető több tucat interjú, esszé és értekezés jazz és klasszikus zenei témákban egyaránt. Január 31-i koncertjén két virtuóz zenésztársa kíséri, bőgőn Peter Washington, dobokon Eric McPherson működik közre.

Cimkék

Hasonló tartalmak

Szabadidő Szponzorált

GOBUDA Advent

Óbuda legnagyobb bevásárlóközpontja a GOBUDA Mall családi programokkal vár bennünket december 6. és 9. között: ingyenes Gryllus Vilmos és Kovácsovics Fruzsina gyerekkoncertre számíthatunk, és lesz népzenei hangszersimogató adventi rézfúvós koncerttel, valamint digitális játéksarok, kézműves foglalkozás és arcfestés is.

Shopping

ReClaim Vintage – Advent Night Shopping

December 3-án, advent első vasárnapján hosszabbított nyitvatartással, este 23:00-ig várnak a Király utca új vintage boltjában, a ReClaimben. Lesz süti, karácsonyi zene, és 15% kedvezmény jár minden teljes árú termékre, amennyiben a kasszánál bemondjuk a Rudolf jeligét.

Kultúra

Pulpbrother (US): Sorry I forgot the pizza I was supposed to deliver

November végén amerikai kultművész érkezik a budai minigalériába, a Start Galéria Budapestbe, amit érdemes megnézni a pop-art kedvelőinek. Ha Pulpbrother sikerének titkát boncolgatjuk, olyan címkék kerülnek elő, mint a humor, olykor a fekete humor is. Rendkívül profán, szarkasztikus, csípős és mindig flegma – mégis áthatja az életigenlés.

Shopping Kultúra

PANEL Contemporary: Karácsonyi képzőművészeti kiállítás és vásár

A Faur Zsófi Galéria karácsonyi képzőművészeti kiállítással és vásárral könnyíti meg az ünnepek előtti ajándékhajszát: december 22-ig minden hétköznap 12:00-től 18 óráig nézelődhetünk a galéria művészeinek alkotásai között.

Neked ajánlott

A