A péntek 13-at a Gólyában hármas koncerttel ünnepelhetjük: érkezik a Giliszta, a Nasip Kismet és a Vedat Akdag.

A Nasip Kismet zenekart Arif Erdem Ocak álmodta meg. A 2010 óta Budapesten élő török származású zenész, a híres ankarai Seksendört együttes alapító tagja és társdalszerzője, amely együttes a 2000-es években a slágerlistákon is helyet kapott. A 2019-ben alakult pszichedelikus népzene és ethno-jazz együttesben nagy kaliberű zenészek: Cem Aksel (TR) dobokon, Mester Dániel (HU) szaxofonon és klarinéton, valamint Eged Márton (HU) basszusgitáron szerepeltek és a zenekar egy három dalból álló, önálló EP-t is rögzített. Miután Cem Aksel hazaköltözött Isztambulba, Szegő Dávid dobosként csatlakozott a zenekarhoz, és az élő felállás Derya Ocak háttérvokalistával egészült ki.

Megjelent első bookazine-unk, ne maradj le róla!

Már 15 éve lélegzünk összhangban a fővárossal. Jubileumi kiadványunkban mindent megtalálsz, ami magazinunk és eddigi munkánk esszenciája. Gasztronómia, kultúra, városi legendák és Budapest arcai, interjúk, történetek és a legjobb helyek – úgy, ahogyan mi látjuk a fővárost.

Rendeld meg itt vagy keresd a nagyobb könyvesboltokban!

hirdetés

Címkék