December 4-én a MU Színházban rendezik meg a NagyElőadó döntőjét, ahol kiderül, milyen feltörekvő zenekarok tehetnek lépést a nagyszínpadok felé. Az ingyenesen látogatható esemény izgalma abban rejlik, hogy a döntős formációk élő produkcióval mutatkoznak be, a közönség pedig végigkövetheti a verseny teljes menetét. A zsűri tagjai idén Barkóczi Noémi, Cseri Hanna, Fekete Giorgio (Carson Coma), valamint Vitáris Iván (Ivan & The Parazol). A műsort a tavalyi győztes Loophia koncertje teszi kerekké, miközben számos új kedvenc előadót fedezhetünk fel magunknak.
(Borítókép: Juhász Norbert - We Love Budapest)
Megjelent első bookazine-unk, ne maradj le róla!
Már 15 éve lélegzünk összhangban a fővárossal. Jubileumi kiadványunkban mindent megtalálsz, ami magazinunk és eddigi munkánk esszenciája. Gasztronómia, kultúra, városi legendák és Budapest arcai, interjúk, történetek és a legjobb helyek – úgy, ahogyan mi látjuk a fővárost.
Rendeld meg itt vagy keresd a nagyobb könyvesboltokban!
hirdetés
