A 2018-ban alakult Nagy Emma Quintet már az alapítás évében elkészített egy négy számból álló EP-t, 2019 elején pedig a nemzetközi zsűri szavazatai alapján megnyerték a Müpa Jazz Showcase szakmai díját. Első lemezük, a saját szerzeményeket tartalmazó Set to Face is ebben az évben jelent meg. Második nagylemezük, a 2020 nyarán rögzített LFO (Low Frequency Oscillator) egy letisztult zenei világot mutat be, melyben egyszerre érződik a huszadik századi jazzéneklés hagyománya, és napjaink zenei világa.

Az Opus Jazz Clubba a hamarosan megjelenő új lemez anyagával és egy olyan megújult felállással érkeznek, melyben Oláh Krisztián zongorázik, szaxofonon pedig Mester Dániel az együttes vendége.

Címkék