Ars longa, vita brevis – a művészet örök, az élet rövid. A Budapesti Fesztiválzenekar azzal, amihez igazán ért, vagyis az örök művészettel kíván emléket állítani mindazoknak, akiknek a koronavírus még rövidebbé tette ezt az életet. A járványban elhunytak hozzátartozóinak és szeretteinek szól elsősorban a BFZ hosszú idő után első, közönség előtt adott koncertje, amelyen Fischer Iván a zenetörténet egyik legszebb, de mindenképp legrejtélyesebb gyászmiséjét, Mozart Requiemjét vezényli kiváló szólisták közreműködésével. 

A személyes jelenlétet kihagyni kényszerülő gyászolókra gondolva több országban is közvetített és az RTL Klubon is látható ingyenes koncert látogatása regisztrációhoz kötött, részt venni oltási vagy védettségi igazolvány és a helyfoglalást megerősítő, visszaigazoló e-mail birtokában lehet. 

Címkék