2018 januárjában a Művészetek Palotájában debütált Pátkai Rozina Minka projektje, amely XX. századi magyar költők verseit dolgozza fel elektronikus zenei alapokon. A megzenésítéseket később Bernáthy Zsiga vette gondozásába, aki emblematikus karaktere a hazai elektronikus zenének. Zsiga live act művészként lép fel országszerte, ahol a „vasakból” előcsalogatott hangok, a saját készítésű loopok, groove-ok végeláthatatlan láncolatának egymásra fűzéséből bontakozik ki az előadás egyszeri, spontán, improvizációkkal teli, megismételhetetlen egysége. Mindez 20 éven keresztül volt a Bernáthy & Son fellépések lényege, és ezt folytatja Zsiga most is Pátkai Rozinával és Karcis Gáborral együtt a Minka x BernáthY x Karcis Live Actben. Karcis Gábor médiaművész az előadáson a vetítésért, a zenét kísérő művészi vizualitásért felel.
Shopping
19. Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivál
A Magyar Képregény Szövetség, a Kilencedik Művészet Alapítvány és a V26 Képregénybolt idén is megrendezi a hagyományos budapesti képregényfesztivált. A háromnapos rendezvényen részt vesz szinte valamennyi hazai képregénykiadó, alkotócsoport és egyéni szerző, valamint néhány kereskedő partner. A vásár mellett a programban szerepelnek kiállítások, de részt vehetünk szakmai beszélgetéseken és előadásokon, gyerekeknek szóló műsorokon és nyereményjátékon. A hagyományoknak megfelelően a fesztiválon adjék át az előző év legjobb képregényeit és alkotóit jutalmazó Alfabéta- és Korcsmáros Pál-díjakat, melynek idei nyertese Németh Levente.
Shopping
Ruhacsere és textilgyűjtés a Néprajzi Múzeumban
Ha lapul a szekrényünkben olyan női, férfi vagy gyerekruha, ami bár jó minőségben van még, nincs rá szükségünk, akkor május 10-én a Néprajzi Múzeumban a helyünk. Az EthnoEco csoportja ruhacserét és nagyméretű textilgyűjtést szervez, ahol nemcsak megszabadulhatunk a sok fölösleges anyagtól, ami nálunk a helyet foglalja, de jótékony célokra is bocsáthatjuk ezeket, vagy akár más ruhadarabjával frissíthetjük fel a gardróbunkat.
Gasztró Szabadidő
Teyföl 1. szülinap
Egy éve nyitotta meg kapuit a szentendrei Teyföl étterem, vagy ahogy ők nevezik magukat: Kulináris Kultúrsokk Kollektíva és Konyha. Méltó ünneplés gyanánt kerti partyra és házibuliba hívnak bennünket, sok finom fogással. Déltől szarvaspörkölt fog készülni, de ha még közben megéheznénk, kóstolhatunk kacsa burgert vagy gourmet hotdogokat is. A hangulatért Dj felel, de közben árverésen, pingpong meccseken vehetünk részt, és választhatunk a frissített nyári borlapról, visszatérő sörcsapok közül.