Magyarország 130 évvel ezelőtt, 1896-ban ünnepelte a magyarok honfoglalásának ezredik évfordulóját. Ez az esztendő további szempontból is jelentős a hazai kultúra számára: ebben az évben született meg a modern magyar művészeti törekvések egyik legfontosabb műhelye, a nagybányai művésztelep. A Magyar Nemzeti Galéria időszaki tárlatai e két jelentős eseménynek állítanak emléket: a Millennium 130. A magyar képzőművészet az ezredéves kiállításon, valamint a Nagybánya 130. A nagybányai művésztelep születése című tárlatok március 14. és november 8. között látogathatók.
(Borítókép: Szinyei Merse Pál - Magyar Nemzeti Galéria)
Megjelent első bookazine-unk, ne maradj le róla!
Már 15 éve lélegzünk összhangban a fővárossal. Jubileumi kiadványunkban mindent megtalálsz, ami magazinunk és eddigi munkánk esszenciája. Gasztronómia, kultúra, városi legendák és Budapest arcai, interjúk, történetek és a legjobb helyek – úgy, ahogyan mi látjuk a fővárost.
Rendeld meg itt vagy keresd a nagyobb könyvesboltokban!
hirdetés
