Az énekes-gitáros Clemens Rehbein, Philipp Dausch DJ és producer, illetve Antonio Greger gitáros még az iskolai évek alatt barátkoztak össze, de a tagok közös zenei érdeklődése végül arra sarkalta őket, hogy megalapítsák a Milky Chance-t. Kezdetben csak ketten, 2015 óta azonban már hármasban zenélnek. A tagokat olyan előadók inspirálták, mint a Bob Marley, Jimi Hendrix vagy a Red Hot Chili Peppers, zenei stílusukat mégis nehéz behatárolni, hiszen felfedezhető a folk, a rock, némi reggae és egy kis jazz is az elektronikai jegyek mellett. A Milky Chance 2013-ban jött ki első kislemezével, a Stolen Dance című dallal, ami azonnal a slágerlisták élére került, ezzel megszerezve a zenekarnak a világhírnevet. Még ebben az évben kiadták Sadnecessary című albumukat, amit 2017-ben Blossom címmel követett második nagylemezük. Az Akvárium Klubba legújabb, Mind The Moon című harmadik albumukkal érkeznek február 29-én.

https://www.youtube.com/watch?v=ZXsvCIvDN4A