Hieronymus Bosch egyedülálló művészete a mester halála után több mint ötszáz év elteltével is számos megoldatlan rejtélyt tartogat számunkra. A Szépművészeti Múzeum a gondosan válogatott közel kilencven műalkotással – köztük tizenegy saját kezű festménnyel, ami a németalföldi mester teljes festői életművének közel felét teszi ki – kívánja bemutatni azokat az örök emberi témákat, amelyeket Bosch oly eredeti módon ábrázolt a műveiben: az erény és a bűn közötti választás, a hit és az igazság kérdései, a vágyak korlátlan megélése és féken tartása, az emberi lét szellemi minőségének kérdése. A múzeum célja Bosch világának megelevenítése, a késő középkor szellemi és vizuális kultúrájának megidézése az emberi létezésről alkotott elképzelések bemutatásával: az emberi életút mint földi zarándoklat értelmezése, minden válaszútjával, bűnös útvesztőjével, érzéki kitérőivel és a kor által felkínált spirituális fogódzók megjelenítésével.
Saját kezű festményei és rajzai mellett az életmű előzményeihez kapcsolódó alkotások, továbbá műhelyének és követőinek legjellegzetesebb remekművei is láthatók lesznek a budapesti tárlaton, amely nemcsak Közép-Európa valaha volt legnagyobb kiállítása lesz Bosch műveiből és művészetéről, de a teljes nemzetközi múzeumi világot tekintve is az elmúlt fél évszázad egyik legjelentősebb Bosch-tárlatának ígérkezik.
Látnivalók és kultúra
Menny és pokol között – Hieronymus Bosch rejtélyes világa
Program adatai
Szépművészeti Múzeum Jegyvásárlás és további információ 2022. április 9., szombat - 2022. július 17., vasárnap