Szponzorált / szabadidő

Szponzorált / kultúra

szerkesztés

Látogatás a Budavári Palota Szent István-termébe

Program adatai

Tavaly nyáron nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt a századforduló Budavári Palotájának egyik legjelentősebb helyisége, a Szent István-terem. Az 1900-as párizsi világkiállítás nagydíját elnyerő terem berendezéseit és díszítőelemeit a kor legnagyszerűbb magyar iparművészei készítették. A Hauszmann Alajos tervei alapján megvalósult díszes szoba nemcsak a korabeli közvélemény, de még Ferenc József őszinte csodálatát és elismerését is kiérdemelte. A Szent István-terem a második világháborúban teljesen megsemmisült, 1945 után nem állították helyre. Szakemberek és iparművészek évekig dolgoztak azon, hogy az eredetivel teljesen megegyező módon mutathassák meg mindenkinek ezt az ékszerdobozt, amely a Nemzeti Hauszmann Program keretében épült újjá.

A terem mellett egy különleges kiállítás és Havadtőy Sámuel képzőművész kifejezetten erre a helyszínre alkotott installációja is megtekinthető. A kiállítás nemcsak azt mutatja be, miképpen jött létre a magyar iparművészet csúcsteljesítménye, de betekintést nyújt Szent István király ma is aktuális örökségébe és annak kortárs művészeti értelmezésébe is.

A Szent István-terem és a hozzá tartozó kiállítás személyes vagy tabletes tárlatvezetéssel látogatható, előzetes online időpontfoglalással vagy a helyszíni pénztárban váltott belépőjeggyel.

Hasonló tartalmak

Admin mode