Goethe versében a varázslótanonc elveszíti az uralmat a tárgyak felett, elfelejti a megfelelő varázsigét, végül kétségbeesetten hívja segítségül a mestert. A képek műtermi hulladékokból, legfőképpen (nem festészeti) műtárgyak készültekor létrejövő anyagmaradékokból, összeállított kompozíciók. Az alkotás folyamata közben kiszámíthatatlan eredmény keletkezik, ezért a "mester" tudása szükséges a rendteremtéshez. Kupcsik Adrián esetében ez a "mesteri beavatkozás" a kompozíció finom hangolását, a fények és árnyékok hangolását jelenti. A megfelelő varázsszó amivel rendet lehet teremteni, a cím. A festmény ennek a párhuzamos világnak vetülete.
A képek olyan vizuális narratívák, amik ismerősek, de inkább fordított "Déjà vu" élményként működnek. Még nem láttam, de nagyon ismerős. Ahol látjuk, hogy mi történik a képen, de nem érthetjük pontosan, mert a nyelvét nem tudjuk megfejteni. A cél egy olyan vizuális/párhuzamos univerzum létrehozása, amin belül sok változatos, egymástól eltérő dolog megtörténhet, de a nyelv logikája és elemei azonosak. A nyelv azaz a "varázsigék" elemei a hulladék/maradék anyagok, amik az eredeti tárgy térfogatának részét alkották, miután szükségtelenné váltak, a tárgy negatívjának a szimbólumai lettek. A nyelv logikája, azaz a "varázsigék" alkalmazásának módja maga az alkotói munkamódszer.
