Kiss Adrian (1990) az elmúlt években létrehozott műveinek hibrid jellege a művészi szemléletmód érzékiségének és a formatervezésként felfogott alkotói folyamat racionalitásának keresztezéséből alakult ki. Míg az első egy szemlélődő, spontán nyitottságot, addig az utóbbi – a skiccektől az elkészült tárgyakig bejárt út – orientált és kontrollált folyamatát feltételezi, amiben a kivitelezés és az anyagok professzionális és alkalmazott technikákkal való késszé formálása egyúttal belső érzékiségük poétikájával egészül ki. Ebben a kettősségben bomlanak le és épülnek fel Kiss elmúlt években létrehozott, egyedi karakterrel bíró narratív installációi, amelyeknek tematikai egységét az emberi test absztrakt formákban való tematizálása, mediális alaptónusát a kiterjedt és változatosságában is jelentéses anyaghasználat (bőr, műbőr, vászon, beton, fa, kerámia), vizuális jellegét a hétköznapi tárgyak és a divat formavilágából kölcsönzött részletek, ipari dizájnformák kisajátítása adja.
Kiss legújabb, egész teret betöltő installációjának fő motívuma egy ágyneműszerű tárgy, a korábbi kiállításain fel-feltűnő dunyha, amely ezúttal egy teljes environment szerkezetét határozza meg. A dunyha egyszerű anyagiságában és őszinte, hétköznapi formájában is személyes emlékek, az emberi jelenlét hiányának szentimentális utalásosságával, valamint a hűvös, áramvonalas, sci-fiszerű design eltávolító effektusaival tartja meg és tolja el a figyelmünket. Kiss összerendezett dunyhái akár az elmúlt évek alkotásainak összegzéseként is olvashatók. A skiccekből kiinduló formák és tervváltozatok háromdimenziós tárgyainak szobrászati minősége a „helyszín” narratív fogalmával gazdagodik: az ásatás, a teregetés, a divatbemutató dramaturgiájában működő installáció az érzelemmentes katarzis és a katartikus apátia eseménye. Futurisztikus lendületét a legmélyebbről feltörő nosztalgia tompítja.
A kiállítás az acb Galéria támogatásával és szervezésében valósul meg.
