A Kiscsillag zenekar, amely 2005-ös megalakulásakor hobbi garázszenekarként definiálta magát, mára Magyarország elsőszámú alterrock zenekarának tekinthető. A mindig gitáralapú, de számos eltérő stílusjegyet magába olvasztó dalok, a lendületes előadásmód, Lovasi emblematikus szövegvilága és a zenekar utolsó éveiben megjelenő többszólamú énektémák az egyik legkarakteresebb, legegyedibb hangú, bátran kísérletező, évről évre megújuló produkcióvá tették a Kiscsillagot. A jelenlegi felállásban a két alapító, Leskovics Gábor (PUF) és Lovasi András (Kispál és a Borz) mellett az immár énekes-dalszerző-multiinstrumentalista szintre emelkedő Szesztay Dávid játszik, továbbá az idéntől a csapatba kerülő Hajba Imre basszusgitározik, a dobok mögött Bajkai Ferenc ül. A 2024-es nyári koncerteken már a készülő új lemez dalaiból is bemutat néhányat a zenekar.
Éjszakai élet Kultúra Szponzorált
Vivaldianno – Vivaldi art-rock hangzásban
A 007-es ügynök és Vivaldi látványos show-val a Margitszigeti Szabadtéri Színházban augusztus 3-án! A Vivaldianno Shining Venice igazi színpadi zenés show minden elemében: a produkció során Antonio Vivaldi leggyönyörűbb szerzeményeire barangolhatjuk be a romantikus csatornáiról, történelmi palotáiról és lenyűgöző művészeti örökségéről híres olasz város, Velence színpompás utcáit. A jól ismert dallamokat a legmodernebb vizuális technológiákkal tették még elragadóbbá: az art-rock hangzásban felcsendülő barokk zene lézershow-val, lenyűgöző 3D animációkkal és modern tánccal egészül ki. A show narrátora az egykori 007-es ügynök, Pierce Brosnan, aki varászlatos hangján más neves színészekkel és színésznőkkel együtt kalauzol végig az izgalmas történeten. Az előadást angol nyelven, magyar felirattal mutatják be, így mindenki számára élvezhető és követhető.