Az osztrák Friedensreich
Hundertwasser
(1928-2000) és a japán Haszegava
Soicsi
grafikai munkáiból nyílik kiállítás a budapesti Gerbeaud-házban szerdán Kelet és Nyugat címmel. A szervezők közleménye szerint a
Budapesten
először látható, több mint
80

színes

alkotást
felvonultató összeállításból kirajzolódik a 20. század két nagy művészének egymásra gyakorolt hatása. A két alkotó közötti korkülönbség mindössze néhány hónap és mindketten az 1960-as években indultak el, hogy hazájukon kívül új művészi technikákat fedezzenek fel.
Míg a később színes rézkarcaival világhírt szerzett keleti festőt a Nyugat világa, kultúrája érdekelte, és ezért 1961-ben Japánt elhagyva Párizsba költözött európai grafikai eljárásokat megtanulni, a nyugati művészt a Kelet vonzotta, és Japánban ismerkedett az ottani fametszési technikával. A kezdetben főleg nonfiguratív festészettel, majd építészettel is foglalkozó
Hundertwasser
munkáiban ezt követően jól megfigyelhetőek a keleti művészet hatásai, ő volt az első európai, akinek a keze alatt japán fametszők dolgoztak.