Kadosa Kiss József a művészet szigorú, ősi rendjéhez igazodva, mindig nagy alázattal és fegyelemmel dolgozik, akár a számára legkorábbtól fogva ismerős, sokszorosító eljárással készülő grafikai alkotásokon dolgozik – rézkarcot, rézmetszetet vagy litográfiát készít –, akár festményt, szobrot, hangszert, vagy technikai csodaszámba menő használati tárgyakat alkot. A különféle műfajokban készült alkotásokban közös az örök emberi értékek, a belső, lelki folyamatok megragadása és ábrázolása. Valamennyi művében az élet folytonos megújulását és változatosságát érhetjük tetten.

A Műcsarnok#Box három termében látható kiállításnak három sarokpontja van, amelyekhez akár a művész egyes korszakait is társíthatjuk. Az első sarokpont egy reneszánsz kori festmény parafrázisa, míg a harmadik a legmodernebb űrtechnológiát jeleníti meg. Így a sarokpontokként feltűnő alkotások szimbolikusan is a művészet különböző időszakaiból villantanak fel valamit, a régmúlttól egészen a lehetséges jövőig. A művek nem csupán Kadosa Kiss pályájáról rajzolnak fel egyfajta keresztmetszetet, hanem a művészet időben való változásáról is. A három sarokpont Leonardo Háromkirályok imádása című festményének parafrázisa, a Cselló, valamint a Nimbuszbike ’007 elnevezésű, saját gyártású karbonszálas bicikli. A két objekt és a fatáblára festett gouache kép tehát időbeliségükben is rendszerezik a tárlatot.

Kurátor: Fazakas Réka

Címkék