Ötven éve rendezték meg az Iparterv I. (1968) és az Iparterv II. (1969) kiállítást, amely kánonteremtő fogalommá válva egy egész művészgeneráció névadójaként vonult be a hazai művészettörténetbe.
Az aczéli kultúrpolitika ellenszelében a kor nemzetközi tendenciáinak (pop art, arte povera, informel, hard edge, konceptualizmus) és a nyugati művészeti világ eseményeinek (1964-es Velencei Biennále, 1968-as kasseli dokumenta) fonalát felvéve szerveződött klubkiállításokra az Ipari Épülettervező Vállalat belvárosi székházában került sor Sinkovits Péter művészettörténész rendezésében. Az 1968 decemberében 11 fiatal művész, Bak Imre, Frey Krisztián, Hencze Tamás, Jovánovics György, Keserü Ilona, Konkoly Gyula, Lakner László, Molnár Sándor, Nádler István, Siskov Ludmil és Tót Endre részvételével a cenzori hivatal megkerülésével nyílt „zsűrimentes” tárlat csak néhány napig volt látható. 1969 októberében Baranyay Andrással, Major Jánossal, Méhes Lászlóval és Szentjóby Tamással, valamint új irányzatokkal kiegészülve ismételték meg a kiállítást. Az „Iparterv-jelenség” ugyanakkor nem csupán két kiállítást és egységes csoportot nem képező, egymástól nagyon különböző pozíciókat képviselő művészeket sűrít magába, hanem egy korszakot, egy szélesebb szellemi közeget jelöl.
Az évforduló kapcsán a Ludwig Múzeum Iparterv 50+ címmel programsorozatot szervez, melynek célja, hogy az egykori kiállítók, szervezők, pályatársak és az esemény feldolgozásával foglalkozó szakemberek közreműködésével megidézzük a 60–70-es évek társadalmi-politikai valóságának különböző regisztereit, az Iparterv kiállítások kortárs közegét, művészettörténeti előzményeit és az azt követő generációkra gyakorolt hatását.
Az Iparterv 50+ című csoportos tárlat az 1968-as és 1969-es Iparterven kiállító művészek legújabb munkáiból, ill. a már lezárt életművek legutóbbi szakaszából nyújt válogatást. Emellett pedig a rendszerváltás utáni generációk reflexiói számára is megnyitják a teret a jelenkori művészet azon alkotásait bemutatva, amelyek az Iparterven szereplő művészek egyes műveire és általánosságban a magyar neoavantgárdra reflektálnak.
