A
HIM
talán a legnépszerűbb dark-metál banda itthon: dallamos rockzenéjüknek és az énekes szuggesztív személyiségének köszönhetően tetemes rajongótábor tudhat maga mögött.
A finn dark rock
csapat 13 év kihagyás után látogat ismét Budapestre.
A
Ville Valo
vezette alakulat utoljára 2001-ben a
Sziget Fesztiválon
játszott Magyarországon, az azóta eltelt években több albumot is megjelentettek, legutóbbit épp tavaly, de hazánkba nem jutottak el.
A zenekar a szerelem és a halál témáit elegyíti dalszövegeiben, hangszerelésükre pedig a heavy metal-jellegű gitárstílus jellemző. Innen származik ennek a sajátos zenei stílusnak a neve is:
Love metal.
Szponzorált Kultúra
29. Duna Karnevál
Karneváli hangulatban, nemzetközi és hazai néptáncegyüttesek közreműködésével rendezik meg a 29. Duna Karnevált június 7. és 14. között Budapesten. A rangos nemzetközi kulturális fesztiválon fellép többek között a Cimbaliband, a Kecskemét Táncegyüttes, a Magyar Állami Népi Együttes és a Duna Művészegyüttes, emellett többek között látványos karneváli felvonulással, nemzetközi táncházzal, a VI. FolKid Gyermek Népművészeti Fesztivállal és a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon megrendezett nagyszabású gálával várnak minket.