Ez a tavaszunk sem kezdődhet másképp, minthogy megünnepeljük a Gólya Szövetkezet 13. születésnapját egy olyan héttel, ahol csupa színes és kedves programmal, na meg izgalmas meglepetésekkel készülnek. Március 10. és 16. között részt vehetünk közösségi bringaszervizen, lesz filmklub, illetve egy gólyás volt kolléga, Fancsali Kinga Nem a haláltól címmel megjelent első verseskötetének bemutatójának is örülhetünk vele együtt. Ezenkívül a hétvégén természetesen nem maradhat el a szüliheti bolhapiac sem, este tombolhatunk koncerteken, DJ-szetteken, és persze a március 15-i Nemzeti Elektrót is vétek lenne kihagyni!

(Borítókép: Koncz Márton - We Love Budapest)

Címkék