A sodró gitárzenéjéről, nagyívű refrénjeiről és szeretetteljesen cinikus szövegeiről ismert Felső Tízezer 2015 óta létezik, azóta pedig már három nagylemezük jelent meg. A powerpop és az alternatív zene hagyományait ötvöző zenekar szoros kapcsolatot ápol a DIY-mozgalommal is, ami tetten érhető videoklipjeikben, kiadványaikban és koncertjeiken egyaránt. Augusztus 14-i koncertjük az utolsó lesz az idei nyáron.
A Felső Tízezer után a Jazzékiel lép majd színpadra, melyet gimnáziumi zenekarként alapított Jakab Péter dalszövegíró-énekes, Hegyi Áron zeneszerző-zongorista és Molnár István énekes. Jelenlegi zenei stílusukra nagy hatással voltak az alternatív rock, jazz és dark rock, korábban pedig a hiphop, blues, és gospel elemek is. Jellemző rájuk a sötét, mollos, zongaraközpontú zenei világ, valamint a huszadik századi magyar költői hagyományokból táplálkozó dalszövegek.
Szabadidő
Gyermeknap és Hősök Napja
A Csikós udvar és a Budavári Lovarda izgalmas és ingyenes családi programokkal vár bennünket május 26-án, gyermeknap és Hősök Napja alkalmából. Egész napos tüzérségi ponttal és élő történelemórával készülnek a szervezők, ahol interaktívan tanulhatunk a múlt eseményeiről és szereplőiről. A Budavári Lovardában különböző foglalkozásokon vehetnek részt a kicsik és a nagyok, és lesz fegyver- és harcászati bemutató is a Csikós udvaron.