Az Acb Galéria bemutatja Esterházy Marcell harmadik önálló kiállítását a galéria szervezésében. A művész első, 2013-as vesd össze (vö.) című bemutatkozásakor az Esterházyra jellemző tematikus jegyek, például a nagyobb történeti kontextusban, vagy személyes kötődéseken és emlékeken keresztül vizsgált családtörténet állt a középpontban. Az Acb Attachmentben 2017-ben megrendezett Farkasvakság művei ennél is radikálisabb módon, az emlékezés és a múltfeldolgozás még privátabb jelenségéből, a gyász élményéből táplálkoztak. A július 28-án nyíló FACTUM című kiállítás Esterházy elmúlt időszakban keletkezett alkotásaiból válogat, amelyek ezúttal sokkal inkább köthetők általános politikai és médiaelméleti kérdésekhez, úgy mint a valóság hozzáférhetőségének és a képi reprezentációk megbízhatóságának kríziséhez. A kommunikációval, a közléssel és a tényszerűség bizonytalanságával foglalkozó alkotásokban (amelyek a 2015-ben a Capa Központban megrendezett Jelentés című kiállítás műveiben is fontos szerephez jutottak már) újraköszönnek az Esterházy gyakorlatára jellemző technikai és mediális eljárásmódok, így az újrajátszás, a talált képek kisajátításának gesztusa, az életművön is átvonuló kéz-szimbolika, vagy éppen olyan történelmi források és tárgyak megidézése, mint az első optikai telegráf-készülék.

Címkék