Hosszú várakozást követően először lép fel Magyarországon a rendkívül sokrétű zongorista és zeneszerző, Emmet Cohen triója. A már háromévesen csodagyerekként számon tartott művész minden hangot teljes odaadással megszólaltatva egyedi hangvétellel és utánozhatatlan átéléssel játszik hangszerén. A 2019-ben az American Pianist Awarddal is kitüntetett billentyűs alig múlt húszéves, mikor megjelentette első, In The Element című lemezét, melyen Joe Sanders és Rodney Green játéka hallható. Az elmúlt évtizedben rendszeresen koncertezett Ron Carter, Benny Golson, Jimmy Cobb, és Kurt Elling oldalán is. A még mindig csak harmincegy éves művész a járvány okozta kényszerszünetben sem tétlenkedett, 2020-ban Live From Emmet's Place címmel indított, new york-i lakásából sugárzott felvételeivel az egykori harlemi dzsesszélet lakás-partijait megidézve hetente koncertezett rangos vendégművészek közreműködésével. Ebben a sorozatban Cyrelle Aimée-vel rögzített karantén-koncertje több mint kétmilliós nézettségnek örvend. Magyarországi koncertje alkalmával egyaránt hallhatjuk legújabb szerzeményeit, és a 2013-as Infinity lemezéről már sokak számára kedvencek között számon tartott kompozícióit.

Címkék