A sorozatban 13-szor lebonyolítandó Előzd meg a Fogaskerekűt! futóverseny és családi sportnap fénykorában majd 2000 résztvevőt tudhatott magáénak. A szeptember végi verseny célja, hogy a rajthoz állók a fogaskerekű villamossal egyidejűleg rajtolva előbb érjék el a Széchenyi-hegy, Gyermekvasút végállomást, mint a villamos.
Szponzorált Kultúra
29. Duna Karnevál
Karneváli hangulatban, nemzetközi és hazai néptáncegyüttesek közreműködésével rendezik meg a 29. Duna Karnevált június 7. és 14. között Budapesten. A rangos nemzetközi kulturális fesztiválon fellép többek között a Cimbaliband, a Kecskemét Táncegyüttes, a Magyar Állami Népi Együttes és a Duna Művészegyüttes, emellett többek között látványos karneváli felvonulással, nemzetközi táncházzal, a VI. FolKid Gyermek Népművészeti Fesztivállal és a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon megrendezett nagyszabású gálával várnak minket.