Január 22-én lenne 78 éves Cseh Tamás. Páratlan alkotói és dalszerzői munkásságára a Kelet-nyugati pályaudvar című koncertszínházi előadás élő közvetítésével emlékezik a Vígszínház. Vizi és Ecsédi történetét írta meg Bereményi Géza, és adta elő Cseh Tamás két részletben, két Magyarországon: 1979-ben (Frontátvonulás) valamint 1992-ben (Nyugati pályaudvar).

A történetet egybeolvasztotta, és új köntösbe bújtatva adja elő három fiatal színész: Orosz Ákos, Tóth András és Zoltán Áron. A koncertszínházi előadás az alkotók műhelymunkája, Bereményi Géza dramaturgiai segítsége mellett. 

Címkék