Van, hogy a te döntésed, de persze az is előfordul, hogy szóba sem kerül más irány, minthogy a legközelebbi rokonaiddal dolgozz, vagy olyan projekttel foglalkozz, ami szorosan kötődik a családhoz. Akárhogy is legyen, hatalmas felelősségérzetre és elkötelezettségre van szükséged, hogy egy olyan céget irányíts, vagy olyan szervezetben dolgozz, amelynek értékei már összeforrtak a te neveddel. A Cultivo ezúttal három teljesen különböző aspektusból közelíti meg a családi ügyet.

Vendégül látják a táplálékkiegészítőket forgalmazó BioTechUSA két vezetőjét, Lévai Bálintot és Lévai Balázst, akik az egyetem elvégzése után kezdtek el dolgozni a családi cégnél, majd a húszas éveik végén megkaptákannak vezetését. Ami pedig azóta történik, nem más, mint európai csúcshódítás – nem kis sikerrel.

Csányi Gabriella ritkán vállal nyilvános szereplést, holott már évek óta aktívan dolgozik a család talán legfontosabb ügyén, a tehetséges és hátrányos helyzetű gyermekeket felkaroló Csányi Alapítványon. A szervezet kurátoraként legfőképp a beválogatási folyamatok fejlesztésével és gondozásával foglalkozik, emellett pedig a Like-Locals startup társalapítója.

Persze, barátokkal bulizni klassz, de a tesóddal talán még jobb! Tóth Gábor és Tóth Gergő, avagy a DUBLIC már régóta megkerülhetetlen fellépője a hazai elektronikus zenei fesztiváloknak és buliknak. Ő alapították a Next Level party-sorozatot, mely hónapról hónapra több ezer fiatalt mozgat és hoz külföldi headliner-eket Budapestre.

A Cultivo eddigi egyik legizgalmasabb beszélgetésén arra keressük a választ, hogy miként befolyásolja a munkát a családi kapcsolat, segít, netán hátráltat, és milyen felelősséget rak az ember vállára a közösen komponált DJ set, a családi alapítvány ügye, vagy egy már felépített cég felelős vezetése.

A részvételhez előzetes regisztráció szükséges a www.cultivo.hu-n!